Közlekedési baleset

Gyalogost ütöttek el Győrzámolyon

Fotó: police.hu
Győr+
2022.06.22. 08:33

A győri rendőrök egy kijelölt gyalogátkelőhelyen történt személyi sérüléssel végződő közúti közlekedési balesetnél intézkedtek.

A rendőrségre 2022. június 21-én 8 óra 5 perckor érkezett bejelentés egy közlekedési balesetről, amely Győrzámolyon történt. A helyszínre érkező egyenruhások megállapították, hogy a Rákóczi úton, Győrújfalu felől Győrladamér irányába közlekedett személygépkocsival egy 36 éves helyi nő.

Haladása során a Rákóczi út és Kossuth Lajos utca kereszteződésénél nem biztosított elsőbbséget a tőle jobbról, táblával kijelölt gyalogátkelőhelyen átkelő, kerékpárját maga mellett toló 47 éves győrzámolyi asszonynak, és elütötte. A balesetben a gyalogos megsérült, őt a mentőszolgálat munkatársai kórházba vitték.

Az eset körülményeit a Győri Rendőrkapitányság vizsgálja.

2

A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság az alábbiakra hívja fel a járművezetők figyelmét:

  • Közlekedésük során nagyon fontos, hogy mindig fokozott óvatossággal, a sebesség jelentős csökkentésével közelítsék meg a kijelölt gyalogos-átkelőhelyeket, a buszmegállókat, illetve azokat a helyeket, ahol gyalogosok jelenlétére számítani lehet.
  • Mindig az időjárási-, látási- és útviszonyoknak megfelelően vezessék a gépjárművet!
  • Próbáljanak meg szemkontaktust felvenni az úttesten átkelni szándékozó gyalogossal annak érdekében, hogy ne alakuljon ki balesetveszélyes helyzet!
  • A kijelölt gyalogos-átkelőhelyen áthaladó gyalogosnak a járművekkel szemben elsőbbsége van.
  • Ugyancsak elsőbbsége van – kijelölt gyalogos-átkelőhely hiányában is – az útkereszteződésnél áthaladó gyalogosnak azokkal a járművekkel szemben, amelyek arra az útra kanyarodnak be, amelyen a gyalogos áthalad.

hogy mindenki hazaérjen!

Kapcsolódó témák: #baleset | #közlekedés | #rendőrség |