Elismerés

Gönyű, a Humanitárius település

Fotó: gonyu.hu
Földvári Gabriella
2021.05.06. 12:58

A Magyar Vöröskereszt által 2007-ben alapított címet első alkalommal érdemelte ki Gönyű. A "Humanitárius település" díj a szervezet eszmeiségét, alapelveit tiszteletben tartó, céljai megvalósításában aktívan részvevő közösségek elismerése.

A Gönyűi Önkormányzat és a Magyar Vöröskereszt Gönyűi Lakóterületi Alapszervezete pályázatot nyújtott be a Humanitárius település címre, amit elnyertek.

Olyan települések részesülhetnek az elismerésben, ahol működik vöröskeresztes szervezet, melynek munkáját önkéntesek is segítik. Fontos, hogy a település lakossága aktívan részt vegyen a a Magyar Vöröskereszt tevékenységében és a lakók között legyenek rendszeres véradók.

A Duna-menti település pályázatában bemutatta az önkormányzat egészségügy-fejlesztő tevékenységét és a Vöröskereszt Szervezet véradásszervező, karitatív és közösségépítő munkáját.

A bírálók úgy ítélték meg, hogy a gönyűiek tettrekészsége elismerésre méltó, megérdemlik a Humanitárius település kitüntető címet, melyet várhatóan júniusban vehetnek át. A cím odaítélése egy évre szól, mely – a feltételek teljesítése esetén – évenként meghosszabbítható.

„Köszönet illeti a Vöröskereszt Szervezet önkénteseit azért az áldozatos munkáért, amit közösségünkért vállalnak, és fontos kiemelni a Megyei Vöröskereszt támogatását, közreműködését is, amit ezúton is köszönünk!” – írja Major Gábor polgármester FB bejegyzésében.

Kapcsolódó témák: #díj | #elismerés | #Győr-Moson-Sopron |