Bepótolta lemaradását a használtautó-piac

MTI
2020.09.17. 10:34

Több mint 511 ezer használt autó cserélt tulajdonost Magyarországon az idei első nyolc hónapban, ami a tavalyi rekordévben tapasztalt 527 ezerhez képest csak 3 százalékos elmaradást jelent - hívta fel a figyelmet a JóAutók.hu a DataHouse adatai alapján.

A használtautó-piactér csütörtöki közleménye szerint a koronavírus elleni védekezés miatt bevezetett leállások hatására a tavaszi hónapokban 20 százalékkal kevesebb használt autó adásvételét regisztrálta a Belügyminisztérium, ugyanakkor a nyári hónapokban a kiemelkedő forgalmat mutató tavalyi nyárhoz képest is 5 százalékkal magasabb volt az adásvételek száma. Mivel a január és a február is kiemelkedően aktív volt, az eddigi nyolc hónap egyenlege alig tér el a tavalyi hasonló időszakétól.

Különösen az idősebb, alacsonyabb kategóriába tartozó használt autók iránt nőtt meg a kereslet, ami jelzi, hogy a vásárlók a bizonytalan helyzetben igyekeztek korlátozni kiadásaikat, valamint a fertőzés kockázata miatt a tömegközlekedésről a lehető legkisebb ráfordítással próbáltak egyéni közlekedésre váltani – fejtette ki Halász Bertalan, a JóAutók.hu vezérigazgatója a közleményben.

A leggyakrabban gazdát cserélő modellek köréből is kiemelkedik az Opel Astra és a Suzuki Swift, amelyekből 31 400, illetve 26 600 került új tulajdonoshoz, ami együttesen a teljes forgalom több mint 11 százalékát teszi ki. A lista következő helyein a Ford Focus, a Volkswagen Golf, a Volkswagen Passat, a 3-as BMW és az Opel Corsa modellek találhatók.

A közlemény szerint a használt autók felé elmozduló érdeklődést mutatja az is, hogy miközben a hazai használtautó-piac forgalma csak 3 százalékkal maradt el január-augusztusban a tavalyitól, az új autók értékesítése ugyanebben az időszakban több mint 25 százalékkal, 105 ezerről 79 ezerre esett vissza.

A JóAutók.hu előrejelzése szerint a hazai használtautó-piac forgalma idén akár elérheti a tavalyi kiemelkedő szintet is, amikor rekordszámú, 808 ezer használt személyautó váltott tulajdonost.

Kapcsolódó témák: #gazdaság |