Egészség

A stresszt nem lehet megemészteni!

Fotó: Pixabay
Győr+
2021.05.26. 12:09

Kétszer annyi ember érezte magát stresszesnek a világjárvány kezdete óta tavaly, mint egy évvel korábban. A folyamatos stressz súlyosan károsítja az emésztőrendszert, így a bélflórát is, kellemetlen tüneteket okoz és súlyos szövődményekhez vezethet.

A világjárvány mindannyiunk életét jelentősen befolyásolta, jóval több stressz ért bennünket. Egy kutatás szerint az emberek 70 százaléka nyilatkozott úgy, hogy stresszesnek érezte magát 2020-ban, ami több, mint a kétszerese a 2019-es adatoknak. Ezek az eredmények hatványozottan igazak a menedzserekre, top vezetőkre, akiknek a járvány gazdasági hatását is kezelni kell. De vajon ez a folyamatos és erős stressz milyen módon befolyásolja az emésztőrendszert? Ezt foglalta össze röviden dr. Sike Róbert, az Affidea Gasztroenterológiai Központ belgyógyász, gasztroenterológus szakorvosa.

Tartaléküzemmódba kapcsol az emésztőrendszer

A stressz nem csak az emésztőrendszerünket, de az egész szervezetünket befolyásolja. Ez tulajdonképpen egy védekező reakció, amellyel a különleges, kiélezett veszélyhelyzetekre reagálunk. Ilyenkor a pulzus, a vérkeringés fokozottan felpörög, hogy vért szállítson az izmokhoz, a központi idegrendszer is fókuszál az adott feladatra, a pupillák kitágulnak, ez pedig az emésztőrendszer működését háttérbe szorítja. Ilyenkor nem az az elsődleges, hogy az emésztőnedvek nagy mennyiségben termelődjenek vagy a béltraktus tápláléktovábbító mozgása megfelelően működjön.

„Alap esetben ez a felfokozott állapot csak pár percig tart, a probléma ott kezdődik, ha napokon vagy akár heteken keresztül fennáll, és krónikus stresszhelyzet alakul ki. A civilizációs nyomás hatására manapság az emberi szervezetnek nincs meg a kellő regenerációs ideje, amikor ki tudná pihenni magát, amikor visszatérhetne a nyugalmi állapotba. Az emésztőszervek tartós tartalékállapota bizony kellemetlen tünetekhez és későbbi szövődményként súlyos betegségekhez vezet” – állítja dr. Sike Róbert.

Nem a gyomorfekély a leggyakoribb

„Bár a köztudatban a gyomorfekélyt tartják leginkább a stresszes életmód következményének, a valóságban ez nincs így. A páciensek a legváltozatosabb emésztőszervi tünetekkel érkeznek a magánegészségügyi szolgáltatóhoz, például nem jó az emésztésük, állandó éhségérzettel küzdenek vagy éppen étkezés utáni teltség érzetük van, nem megy az evés, puffadnak, székrekedés vagy indokolatlan hasmenés jelentkezik” – hívta fel a figyelmet a gasztroenterológus szakember. A gyomorfekélyt elsősorban a helicobacter baktériumfertőzés okozza, másodsorban bizonyos típusú gyógyszerek szedése és csak a harmadik helyen áll a stressz, mint oki tényező. Jóval könnyebben köthető a stresszes életmódhoz a mikrobiom (bélflóra) károsodása, amely mögött a nem megfelelő táplálkozás áll: túl sok gyorsan felszívódó szénhidrátot fogyasztunk, míg rostokból és egyéb tápanyagokból túl keveset, ráadásul mindezt rendszertelenül tesszük, pluszban pedig alkohollal is romboljuk a törékeny bélflórát.

Fotó: Pixabay

Csak a súlyos tünetekre figyelünk

„Jelenlegi tapasztalataink szerint a hajszolt életet élők nem igen szakítanak időt arra, hogy az utóbbi egy évben súlyosbodó tüneteiket orvosolják. Még úgy érzik, hogy nem múlt el a járvány veszély, így nem az orvos az elsődleges.

Holott igen fontos lenne még időben felismerni a stressz okozta elváltozásokat, mielőtt még komolyabb szövődmények alakulnának ki, hiszen így még könnyebb lenne a kezelésük” – emelte ki dr. Sike Róbert.

A stressz okozta emésztőszervi tünetek kivizsgálása életkortól függően történik. Részletes kikérdezés (anamnézis felvétel), teljeskörű laborvizsgálat (máj, vese, gyulladásos markerek, vasszint), székletvér-elemzés és hasi ultrahang az alapja minden esetben. Ezt 45 év felett a fokozott daganatveszélyeztetettség miatt indokolt kiegészíteni vastagbéltükrözéssel is.

50 év felett a rák jelenti a veszélyt

A rendszertelen, sok szénhidrátot, alkoholt tartalmazó, étrend miatt károsodik a mikrobiom, azaz a bélflóra. Ezáltal a bélrendszerben a különböző tápanyagok, ételféleségek antigénjei felszívódnak, ez pedig ételintoleranciához és kellemetlen tünetekhez vezet. Ez főként a fiatalabb korosztályok esetében jellemző tünet, 50 év felett már gyanakodni kell daganatos megbetegedésre is. Minden esetben szakorvosnak kell kivizsgálni és kezelni a kialakult problémát életkortól függetlenül.

„Ha minden szűrés negatív eredménnyel zárul és nem találtunk semmilyen komoly problémát, akkor a tünetek kezelését csakis életmódváltással lehet orvosolni.

Fontos a rendszeres étkezés, amely megfelelő ideig, megfelelő rágással zajlik. Szükséges a megfelelő kalóriatartalmú étel, amelyet gyors és lassú szénhidrátok, fehérje és zsír, növényi rostok alkotnak. Lehetőség szerint a vitamin és egyéb tápanyag igényünket ne tablettákból pótoljuk, hanem természetes, friss, szezonális élelmiszerforrásokból. Kerüljük a mikrobiomot károsító alkoholt, a dohányzást, és aludjunk eleget, naponta minimum 6-7 órát” – tette hozzá dr. Sike Róbert.

Kapcsolódó témák: #egészség | #stressz |