A kedvező nemzetközi hangulat hatására emelkedett a BUX

Illusztráció: Pixabay
MTI
2022.04.21. 18:08

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 57,22 pontos, 0,13 százalékos emelkedéssel, 43 265,66 ponton zárt csütörtökön. A részvénypiac forgalma 13,5 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.

 Varga Zoltán az Equilor Befektetési Zrt. senior elemzője az MTI-nek elmondta, a nemzetközi tőzsdéken, az Amerikai Egyesült Államokban és Nyugat-Európában is folytatódott a kedvező hangulat, ami a BÉT-re is kihatott, ennek köszönhetően tudott a BUX-index pluszban zárni. A nemzetközi trendekkel mozgott a magyar piac vezető részvényei közül az OTP és a Magyar Telekom is, míg a Mol árfolyama 5,9 milliárd forintos forgalomban, 1,65 százalékkal esett. Az elemző szerint az olajtársaság részvényének gyengülése részben azzal magyarázható, hogy a Mol árfolyamában az elmúlt napokban tapasztalt lendületes emelkedést követően megjelentek a profit realizálók.

Arra is kitért, hogy az orosz-ukrán háborúval összefüggésben érkező hírekre “nagyjából immunisak” a piacok. Nyilván ha nagyon rossz hír érkezne, arra reagálnának a piacok – jegyezte meg az elemző. A Mol árfolyama 52 forinttal, 1,65 százalékkal 3104 forintra csökkent, 5,9 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 250 forinttal, 2,39 százalékkal 10 690 forintra erősödött, forgalmuk 5,8 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 5,0 forinttal, 1,28 százalékkal 395 forintra nőtt, forgalma 55,6 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 60 forinttal, 0,85 százalékkal 6960 forintra esett, a részvények forgalma 1,6 milliárd forintot ért el.  A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 4122,37 ponton zárt csütörtökön, ez 16,22 pontos, 0,39 százalékos csökkenés a szerdai záráshoz viszonyítva.

Kapcsolódó témák: #gazdaság | #tőzsde |