KippKopp karácsonya az online térben
A nyáron bemutatott KippKopp és TippTopp kalandja után most KippKopp karácsonyát varázsolják színpadra a Győri Balett művészei. A Tánci-tánci című kezdeményezés célja, hogy a művészetet, a zenét és a táncot már kisgyermekkorban megszerettessék a gyermekekkel.
A Szent Kereszt egy szögének darabját találhatták meg
Cseh régészek azt állítják, hogy egy dél-csehországi kolostorban találtak egy szögdarabot abból a keresztből, amelyen egykoron meghalt Jézus Krisztus.
Széchenyi Egyetem: két díj a győri kórház segítéséért
A Petz Aladár Kórházért Díjat adományozta az intézmény vezetése dr. Szekeres Tamásnak, a győri Széchenyi István Egyetem korábbi főigazgatójának-rektorának, valamint dr. Kovács Zsoltnak, az egyetem kancellárjának. Mindketten fontos szerepet játszottak az egészségtudományi képzés fejlesztésében, ami hozzájárul ahhoz, hogy a térségben élő betegek jobb ellátást kapjanak.
Gépjárműadó: mi változik jövőre?
A gépjárműadóval kapcsolatos adóztatási feladatokat jövőre a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) veszi át. A változás a gépjármű-üzembentartókat (tulajdonosokat) nem érinti, plusz teendőjük nem lesz. Az első részletet március 15-e helyett elég április 15-éig befizetni.
Kalmár Zsolt lett a szlovák bajnokság őszi idényének legjobbja
A győri születési és nevelésű Kalmár Zsolt, a Dunaszerdahely csapatkapitánya lett a szlovák labdarúgó-bajnokság őszi idényének legjobb játékosa.
Csak Bécsig jön a müncheni gyors
Részleges fennakadások vannak az Ausztriát és Bécset érintő nemzetközi vonatközlekedésben.
Online reform a nyelvoktatásban
A koronavírus járvány ellenére minimális volt a lemorzsolódás és csak kevés hallgatót veszített Győr egyik legnagyobb nyelviskolája. Hatos Hajnalka Híradónknak elmondta, tavasszal, amikor a járvány kezdődött, szinte néhány nap alatt álltak át az online oktatásra.
Online közvetítik a Karácsonyváró éneklést
December 18-án pénteken 21:15-kor online közvetítik a Karácsonyváró éneklést a pannonhalmi bazilikából.