Négy sportoló is az olimpiai zászló alatt versenyez
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) lobogója alatt olyanok kaphatnak lehetőséget, akik mögött nincs nemzeti olimpiai bizottság.
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) lobogója alatt olyanok kaphatnak lehetőséget, akik mögött nincs nemzeti olimpiai bizottság.
Az olimpiai főszponzorok márkaneveinek "elmebetegségig" túlbuzgó védelme ellen emelt szót vasárnap ismertetett nyilatkozatában Boris Johnson londoni polgármester, aki e véleményével nyílt ellentmondásba keveredett a pénteken kezdődő ötkarikás játékok szervezőbizottságának (LOCOG) elnökével.
Fernando Alonso, a Ferrari pilótája nyerte vasárnap a Forma-1-es autós gyorsasági-világbajnokság idei tízedik futamát, a Német Nagydíjat.
Fernando Alonso, a Ferrari spanyol pilótája indul az élről vasárnap a Forma-1-es autós gyorsasági-világbajnokság idei tizedik futamán, a Német Nagydíjon.
Negyvennegyedik alkalommal rendezik meg Győrben a Nemzetközi Művésztelepet. A város legjelentősebb képzőművészeti hagyományai között számon tartott rendezvényre ezúttal nyolc alkotót hívtak meg a házigazdák. A részletekről Grászli Bernadett múzeumigazgató számolt be lapunknak.
Interjú Koppány Attila tanszékvezető egyetemi tanárral, festőművésszel.
Pénteken rajtolt a Kisalföld Vágta, a Nemzeti Vágta hivatalos előfutama, ahol régiónk települései mérik össze tudásukat lóháton, hogy aztán a három legjobb az egész ország előtt bemutatkozhasson a Hősök terén. A gyirmóti programok vasárnapig tartanak, a szervezők az egész családot várják: a hivatalos vágták mellett lesznek többek között izgalmas lovas bemutatók, tehetségkutató, gyerekeknek pedig falu ördöge verseny.
Almási Róbert szlovákiai festőművész több évtizedes alkotói munkásságának periódusaiból mutat be válogatást a mosonmagyaróvári Hansági Múzeum vasárnap nyíló kiállítása.
A megszokott sebesség szokszorosával mobilnetezhetünk Győrben és környékén a most elindított rendszerrel.
Ülő röplabda mérkőzéseket tartanak Győrben.