Másfél milliárd forintból újul meg két Győr megyei út
Mintegy másfél milliárd forintból újul meg jövő májusra két alsóbb rendű út Győr-Moson-Sopron megyében - áll a Magyar Közút Nonprofit Zrt. hétfői közleményében.
Mintegy másfél milliárd forintból újul meg jövő májusra két alsóbb rendű út Győr-Moson-Sopron megyében - áll a Magyar Közút Nonprofit Zrt. hétfői közleményében.
45 évvel ezelőtt egy győri kötődésű csapat Európa Bajnokságot nyert a salzburgi lovasversenyen. Az egykori bajnokok a városra bízták a kupát.
A diszkrimináció elleni küzdelmet erősítő és társadalmi szemléletformáló programokkal érkezik az Egyenlő Bánásmód Hatóság Győrbe.
A nagy tudományos felhajtás elnevezésű programmal indult a márciusban átadott Mobilis Interaktív Kiállítási Központ első őszi-téli évadja a hétvégén Győrben.
„Szerettem volna úgy megfogalmazni egy egymásba fonódó hármas családtörténetet, hogy ki-ki érzékeny legyen a másik család konfliktusaira, életére, tragédiáira, örömeire is. A fogadtatásból úgy tűnik, ez sikerült” – mondta lapunknak Kepes András író Tövispuszta című könyvének fogadtatásáról a győri dedikálás előtt. „Szerettem volna úgy megfogalmazni egy egymásba fonódó hármas családtörténetet, hogy ki-ki érzékeny legyen a másik család konfliktusaira, életére, tragédiáira, örömeire is. A fogadtatásból úgy tűnik, ez sikerült” – mondta lapunknak Kepes András író Tövispuszta című könyvének fogadtatásáról a győri dedikálás előtt.
Július közepétől már Győrben és Győrújbaráton is elérhető a T-Mobile új generációs mobilinternet szolgáltatása, a 4G/LTE. Szeptember 14-én a győri Árkád bevásárlóközpontban Te is kipróbálhatod a mobilinternetezés új élményét!
A selejtezők hétvégi zárásával teljessé váltak a férfi kézilabda Bajnokok Ligája csoportjai. Az MKB Veszprém a román Constantát, a Pick Szeged pedig a fehérorosz Dinamo Minszket kapta riválisnak a kvalifikációs körből.
Ünnepélyes keretek között ért véget Londonban a XIV. paralimpia, amelynek 11 napja során csaknem 4200, fogyatékkal élő sportoló mérte össze erejét.
A hazai közönség előtt szereplő Serena Williams nyerte az amerikai nyílt teniszbajnokságon, a US Openen a női egyest, miután magyar idő szerint hétfőre virradóra nagy csatában, három játszmában győzött a fehérorosz Viktorija Azarenka ellen.
Az első félidő végén már 8 góllal vezettek Görbiczék, végül 34-18-ra győzték le a Kiskunhalas együttesét.