Válogatott a cél
Egy nemzeti válogatott felállítása a célja a Magyar Amerikai Football Szövetségnek. A testület elnöke erről, a sportággal foglalkozó egyik legnagyobb hazai internetes portálnak beszélt még tavaly.
Egy nemzeti válogatott felállítása a célja a Magyar Amerikai Football Szövetségnek. A testület elnöke erről, a sportággal foglalkozó egyik legnagyobb hazai internetes portálnak beszélt még tavaly.
Szerda este Győrben találkozik a világbajnokság előtt álló magyar férfi kézilabda-válogatott.
Talpon volt a város, a hidegben is sokan búcsúztatták az óévet a városháza előtt, s Győr más közterületén.
Az MTI Sportszerkesztősége idén is összegyűjtötte a teljesség igénye nélkül az év legjobbjait sportáganként, illetve országonként.
Várhatóan 2013 januárjában hozza meg döntését az Operaház főigazgatójának személyéről Balog Zoltán miniszter az Emberi Erőforrások Minisztériuma hétfői tájékoztatása szerint.
Bata Éva kapta idén a Ruttkai Éva-emlékgyűrűt a Vígszínház társulatának titkos szavazása alapján.
Az első két napi tíz elsőségéhez további négyet tett hozzá vasárnap Hosszú Katinka, az első számú magyar női úszó a Réunion szigetén rendezett év végi meghívásos viadalon.
Győr legnagyobb bulijában búcsúztathatja az óévet, aki kilátogat szilveszter éjjel a Városháza térre. A Szilveszteri Városi Vigasságokon idén két győri csapat, a Wenk együttes és az Esti Egyenleg zenekar, illetve DJ Golyó forrósítják fel a hangulatot.
A románok felett aratott szombati, balatonfüredi siker után a szerbeket is legyőzte a januári, spanyolországi világbajnokságra készülő férfi kézilabda-válogatott a Veszprémben rendezett vasárnapi mérkőzésen.
Nem kevesebb, mint 451 mérkőzést játszottak a labdarúgó magyar válogatottban azok a játékosok, akik pénteken pályára léptek a Fehér Miklós Emlékgálán.