Ahová jó hazatérni
A belvárosi körzet felől kifelé haladva a négyes számú választókörzetet érjük el, amelyhez Nagybácsa, Kisbácsa, Sárás és Révfalu keleti része tartozik.
A belvárosi körzet felől kifelé haladva a négyes számú választókörzetet érjük el, amelyhez Nagybácsa, Kisbácsa, Sárás és Révfalu keleti része tartozik.
Borkai Zsolt polgármester hétfőn adta át a miniszterelnöknek a Győrbe tervezett multifunkciós csarnok koncepcióját. A tervek szerint az új létesítmény jövő ősszel készülhet el.
16. alkalommal rendezett évadnyitó, jótékonysági páros teniszversenyt az Első Győri LIons Club és a GYRTC.
A szünetben már három góllal is vezetett a Győr, de a Paks fordított, és 4–3-ra nyert.
Kevesebb árut szállítanak a Dunán, mint néhány esztendeje, de a gönyűi kikötő életképessé válhat - mondta a Győr-Moson-Sopron Megyei Önkormányzat pénteki testületi ülésén tartott előadása után újságíróknak a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium infrastruktúráért felelős államtitkára.
Az elkövetkező időszak egyik legnagyobb feladata a járási rendszer működési színvonalának, eszközellátottságának egységesebbé tétele, ezt mondta Navracsics Tibor Győrben.
A GYŐR-SZOL Zrt. koordinálásában Győr közigazgatási területén megelőző jelleggel intenzív szúnyoggyérítési program kezdődik.
A vonatkozó uniós irányelvnek és a hazai jogszabályi kötelezettségnek eleget tevő, 2011 szeptemberében elindult projekt eredményeként elkészült Győr stratégiai zajtérképe és zajcsökkentési intézkedési terve.
Leányálom címmel női sorsokat megelevenítő, felnőtteknek szóló darabot mutat be a győri Vaskakas Bábszínház szombaton Pelsőczy Réka rendezésében.