Szerző: Győr+
Hirdetés
Győr+ 2014.06.08.

Kajak-kenu válogató – Kozák triplázott, Vasbányaiék dupláztak

A pénteki 500 méter egyest megnyerő kajakos Kozák Danuta két számban is diadalmaskodott a kajakosok és kenusok Szegeden zajló első Európa- és világbajnoki válogatójának vasárnapi zárónapján, míg a Vasbányai Henrik, Mike Róbert kenus duó az 1000 méter után 500-on sem talált legyőzőre.

Győr+ 2014.06.07.

„Néha annyira kisszerű, ami történik körülöttünk…”

„A jó szövegen, rendezőn és a színészeken kívül szükség van valami furcsa csillagállásra is, hogy egy darab igazán szárnyalhasson” – mutat rá a győri színházban már a 150. előadást is megérő Portugál szerzője, Egressy Zoltán, hogy milyen összetevők kellenek a sikerhez. A 46 éves, József Attila-díjas író az ELTE magyar-történelem szakán végzett, és újságíróként kezdte pályáját.

Győr+ 2014.06.07.

Ma rendezik Győrben a kismegyeri lovas- és hadijátékokat

Legalább három-négyezer nézőt várnak ma a szervezők a Győr határában fekvő Kismegyerre, a lovas- és hadijátékokra, amellyel a 205 évvel ezelőtt a síkon vívott csata mintegy háromezer áldozatára emlékeznek.

Győr+ 2014.06.06.

Konkrét 2014.06.06.

a műsor vendége: Mayer Ildikó projektvezető, Családi Kör

Győr+ 2014.06.06.

Évadzáró a színházban: átadták a Kisfaludy-díjakat

Évadzáró ülést tartott a Győri Nemzeti Színház társulata, melyen kiosztották a Kisfaludy-díjakat is: a társulat szavazatai alapján a tavalyi díjazott, Mózes Anita színésznő ismét elnyerte a kis szobrot, a férfi színészek közül pedig Pingiczer Csabának ítélték oda az elismerést kollégái.

Győr+ 2014.06.06.

Kammererék kikaptak

A Kammerer Zoltán nevével fémjelzett olimpiai ezüstérmes kajak négyes második helyen ért célba a szegedi válogató K4 1000m-es versenyszámában.

Hirdetés