Vonatnak hajtott egy motoros Csornán
Személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset történt március 12-én, hétfőn Csornán.
Személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset történt március 12-én, hétfőn Csornán.
Akár egy ablak, ami lassan nyílik ki, és egyre több fényt enged be – Várszegi Ákos így viselkedik a magánéletben, ha új emberekkel találkozik. Míg frontemberként a színpadon nyitott könyv, amelynek minden sorát olvashatja a közönség.
Győr Szol Zrt. ünnepi szolgáltatásaival kapcsolatos tájékoztatást tesszük közzé.
A Győr-Moson-Sopron Megyei Polgárőrség a huzamosabb időn át tartó eredményes együttműködésért Szent László emlékplakett elismerésben részesítette Németh József ÉDUVZIG igazgatót, melyet 2018. március 9-én vehetett át a Polgárőrség beszámoló közgyűlésén.
Motorbeszállítóként vesz részt a győri fiatalokból álló SZEngine csapat az együléses autók versenyén, a Formula Studenten.
A Bajnokok Ligája középdöntőjének utolsó fordulójában az Audi ETO KC hazai pályán legyőzte a szlovén Krim Ljubljanát.
A vasárnapi, Ceglédi VSE elleni bajnoki mérkőzésen Koszó Balázs, az ETO frissen igazolt belső védője súlyos koponyasérülést szenvedett, az éjjel meg kellett műteni. Legalább fél év kihagyás vár rá.
A norvég irányító, Stine Oftedal régóta dédelgetett álma vált valóra azzal, hogy 2017 nyarán Győrbe igazolt. A decemberi világbajnokság legértékesebb játékosának választott irányító folyamatosan bizonyítja klasszisát, azonban továbbra is két lábbal a földön áll, és nap mint nap azért dolgozik, hogy még jobb legyen.
Elmo a Győr+ Mancsok első szerencsés kutyusa, akit örökbe fogadtak. Március első hétvégéjén költözött gazdihoz, mi egy héttel később meglátogattuk.