Szerző: Győr+
Hirdetés
Győr+ 2019.03.19.

Nemzetközi konferencia fiatal jogászoknak Győrben

A Széchenyi István Egyetemen évről évre a tél végén, kora tavasszal megrendezett Winter Seminar olyan, mint egy igazi örömzene. Fiatal jogászok jönnek össze ilyenkor a világ minden tájáról, de elsősorban Közép- és Kelet-Európából, és olyan dolgokat vitatnak meg közösen, hogy például a demokrácia, a jogállamiság, a pluralizmus miként is értelmezhető régiónkban? Előadásokat hallgatnak, és maguk is előadhatnak. Repül ilyenkor az idő.

Győr+ 2019.03.19.

Bátrabban sztrájkolnak a dolgozók

Ma már határozottabban lépnek fel a munkavállalók, velük együtt pedig a szakszervezetek is határozottabb megmozdulásokkal segítik a harcot a magasabb keresetek érdekében; a cégek többsége együttműködő, ám vannak olyan vállalatok, ahol már jogi eszközöket kell bevetni. A munkáltatói oldal óvatos, bár a tőkeerős cégek általában engednek a követeléseknek - írta a Magyar Nemzet.

Győr+ 2019.03.19.

Magbörze lesz az Ideiglenes Vásárcsarnokban

A GYŐR-SZOL Zrt. idén tavasszal is megrendezi a győri magbörzét, melynek ezúttal a Bartók Béla út és a Szigethy Attila út sarkán kialakított Ideiglenes Vásárcsarnok és Piac ad helyet.

Győr+ 2019.03.19.

Megnyílt Magyarország első kézműves ginfőzdéje

Újpesten, az Első Magyar Gin Manufaktúra Zrt. mintegy 75 millió forintos saját beruházásával megkezdte működését Magyarország első olyan szeszfőzdéje, mely kisipari technológiával, kizárólag gin előállítására szakosodott. A főzde fő terméke az Opera Gin Budapest.

Győr+ 2019.03.18.

Keresik őket a rendőrök

A győri rendőrök a lakosság segítségét kérik, aki teheti, segítse munkájukat!

Győr+ 2019.03.18.

Elfogták az utrechti lövöldözés gyanúsítottját

A holland hatóságok hétfő esti bejelentése szerint elfogták a hétfői utrechti lövöldözés gyanúsítottját, egy 37 éves török születésű férfit, aki három emberrel végzett egy villamoson, további ötöt pedig megsebesített.

Győr+ 2019.03.18.

Rekordszámú látogató a schönbrunni kastélyban

Rekordszámú, kevés híján kereken 4 millió látogatót vonzott tavaly a schönbrunni kastély – közölte hétfőn a kastélyt és néhány más bécsi, illetve Bécs környéki múzeumot üzemeltető SKB korlátolt felelősségű társaság.

Győr+ 2019.03.18.

Jelentős lehűlés a vasárnapi meleg után

Helyenként több mint 15 fokkal van hidegebb, mint előző nap délután - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat hétfőn Facebook-oldalán közzétett adataiból.

Győr+ 2019.03.18.

Több mint négyezren nem kötötték be magukat

Egyhetes ellenőrzés során több mint 4 ezer esetben tapasztalták a rendőrök a biztonsági öv használatának elmulasztását - közölte a rendőrség hétfőn a honlapján.

Hirdetés