Szerző: Győr+
Hirdetés
Győr+ 2019.05.03.

Évente 130 ezer gyerek vesz részt az Erzsébet-táborokban

Évente mintegy 130 ezer gyerek vehet részt jelképes összegért vagy térítésmentesen az országszerte működő Erzsébet-táborokban, amelyek közül a zalaszabari gyógyulótáborokban eddig kétezer gyerek tölthette tartalmasan az idejét - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára pénteken Zalaszabarban.

Győr+ 2019.05.03.

Egységgé kovácsolódott a század

Az MH 19. Szalontai Ferenc Területvédelmi Zászlóalj önkéntes területvédelmi tartalékos katonáinak vélhetően a legutóbbi behívás volt eddigi katonai szolgálatuk során a legkülönlegesebb. Az összetett harcászati feladatot jól oldották meg, s igazi egységgé kovácsolódott a század.

Győr+ 2019.05.03.

A nagybetűs élet kapujában: városunkban is elkezdődtek a ballagások

Győrben is elkezdődtek a ballagások, pénteken többek mellett a Deák és a Baross szakgimnáziumok végzők dákjai vették fel a tarisznyát. A helyi Szolgáltatási Szakképzési Centrum két iskolájában tíz éves hagyomány, hogy évenkénti váltásban átadják a Jövő Közgazdásza díjat. Idén másként történt.

Győr+ 2019.05.03.

Visszahívták a gyerekeknek szánt müzlit és kekszet

Vállalati önellenőrzés során idegen anyagot, almakocsányt találtak egy osztrák előállítású almaporban, amelyet csecsemőknek és kisgyermekeknek szánt müzlik, kekszek készítéséhez használtak fel; az esetleg szennyezett termékekből a magyar Müller üzletekbe is érkezett, a cég visszahívta a problémás élelmiszereket - tette közzé a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) internetes oldalán pénteken

Kárpát Zsolt 2019.05.03.

Megéri támogatni a diákokat

Lassan egy évtizede támogatja a Nemak Győr a Jedlikes diákokat. Az elmúlt évek alatt sok száz tanuló kapott lehetőséget, hogy a különböző szakmákat, ipari környezetben ismerhesse meg. A világcég nem csak a duális képzésben nyújt értékes segítséget, de gépekkel, berendezésekkel, szerszámokkal is támogatja a középiskolát. A jövőben is tovább folytatódik a Nemak és a Jedlik közötti együttműködés, ezt a vállalat ügyvezetője mondta Híradónknak.

Győr+ 2019.05.03.

Markáns lehűlés várható, néhol havas eső is eshet

Markáns lehűlés várható vasárnaptól az országban, néhol kis eséllyel havas eső, hó is eshet hétfőre virradóra - erről írt az Országos Meteorológiai Szolgálat pénteken a Facebook-oldalán.

Győr+ 2019.05.03.

Karbantartás miatt máshogy járnak a vonatok

Vasúti pályafelújítások, karbantartások és fejlesztések miatt egyes vasútvonalakon a személyszállító vonatok módosított menetrend szerint közlekednek, bizonyos szakaszokon vonatpótló autóbuszok szállítják az utasokat. A változások a győri vonalat is érintik.

Hirdetés