12 637 az új fertőzött, elhunyt 176 beteg
A beoltottak száma 6 057 367 fő, közülük 5 808 536 fő már a második oltását is megkapta, 2 043 213 fő pedig már a harmadik oltást is felvették.
A beoltottak száma 6 057 367 fő, közülük 5 808 536 fő már a második oltását is megkapta, 2 043 213 fő pedig már a harmadik oltást is felvették.
Jelentős mennyiségű kokainnal az autójában bukott le egy férfi még tavaly szeptemberben Hegyeshalomnál, amikor az országba belépésre jelentkezett. Tettestársai, egy férfi és egy nő - akik távolról követték a drogot szállító kocsit - szintén rendőrkézre kerültek.
Egyre inkább úgy tűnik, hogy péntek napközben nyugaton havazásba válthat az eső.
Az édességgyártók várakozásai szerint kevesebb szezonális édesség fogyhat el idén a hazai piacon. Az értéket tekintve azonban enyhe növekedéssel számolnak - írta szerdai számában a Magyar Nemzet.
A program keretében olyan fiatalokat várnak, akik szenvedélybeteggel élnek együtt és segítséget kérnek élethelyzetük megváltoztatására.
Zuzana Caputová szlovák államfő országos kijárási tilalom haladéktalan bevezetését sürgette kedden, miután a kórházak az egészségügyi ellátórendszer összeomlására figyelmeztettek a koronavírussal fertőzöttek magas száma miatt.
Ahol a politikát köbméterben mérik – Földgáz- és rezsiválság Európában címmel újabb izgalmas kerekasztal-beszélgetésre várja az érdeklődőket az MCC Győri Képzési Központ.
A novellapályázat nyerteseit is díjazták a nagysikerű, jubiláló rendezvény keretein belül.