A felnőtt korukban megtérteknek húsvét vigíliáján, a nagyszombati szertartás során szolgáltatják ki a keresztség szentségét, amivel Krisztus egyházának tagjává válnak. Ezt a szentséget Jézus Krisztus alapította, amikor mennybemenetele előtt meghagyta az apostoloknak: Menjetek el az egész világra és kereszteljetek meg mindenkit az Atya és a Fiú és a Szentlélek nevében.

A kora középkorig a Katolikus Egyházban csak olyan felnőtteket kereszteltek, akik tudatos döntéssel akartak Krisztus követőivé válni. A keresztség ideje húsvétéjszaka volt, ami a mai fogalmaink szerint a nagyszombati feltámadási liturgia. Ezt a katekumenátus, egy három éves felkészítő időszak előzte meg. Közben hitmagyarázatokat hallgattak, vizsgákat tettek. Különösen fontos készületet jelentett a harmadik esztendő nagyböjtje. A katekumentáus idején a hittanulók csak a felajánlási részig, az igeliturgia végéig vehettek részt a szentmisén. Az egyház szándéka az volt, hogy a megkeresztelkedni szándékozó vegye komolyan a hitét és ne családi vagy társadalmi nyomásra, érdekből váljon kereszténnyé, hanem a vértanúságra is kész szeretet legyen benne Krisztus iránt.

A napjainkban általános gyakorlattá vált, a szülők hite alapján végzett gyermekkeresztelés a középkorban terjedt el. Ugyanakkor vannak felnőtt megtérők, akik diákkorukban vagy még később találnak rá Krisztusra, és kérik a keresztségben való részesedést. Számukra a felkészítést követően az ősegyház szokása szerint a nagyszombati feltámadási szertartásban szolgáltatják ki a beavató szentséget. Ezt a megyéspüspök engedélyével a templomban szolgálatot teljesítő pap végzi. A keresztelés fontos mozzanata a vízzel való háromszori leöntés, mely az egyetlen igaz Isten: az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében történik.

A felnőtt keresztelés nem csupán egy rítus. Sorsfordító esemény az egyén életében, melynek megható pillanataiban a keresztény közösség is örömmel osztozik.