A bizonytalanság levegőjét szívjuk. Egy olyan világ rajzolódott ki körülöttünk, ahol állandóan rohanunk, miközben életünk egyre nagyobb részét a telefonunk képernyőjéhez kötve éljük. Ezzel párhuzamosan lassan eltűnnek a valódi találkozások, az őszinte beszélgetések, az egymásra figyelés pillanatai.

Ez önmagában is szomorú, de talán még fájóbb, hogy közben saját magunknak sem engedünk meg egy kis megállást. Pedig lehet, hogy most nincs is nagyobb szükségünk, mint éppen erre.

Húsvét üzenete ebben a rohanó világban különösen aktuális: megállásra, befelé figyelésre, újjászületésre és reményre hív. Arra emlékeztet, hogy a szeretet és az élet erősebb a halálnál. Hogy van bennünk és körülöttünk egy erő, amely képes újjáépíteni azt is, ami már elveszettnek tűnik.

A legmélyebb üzenet talán az, hogy a szeretet győz. Nem hangosan, nem látványosan, hanem csendesen, kitartóan. Ott van egy ölelésben, egy megbocsátásban, egy kimondott szóban, vagy akár egy régóta halogatott beszélgetésben.

Világunk kiszámíthatatlan, és ez sokszor félelmet szül bennünk. De a húsvét egyik legfontosabb üzenete ma is ugyanaz: „Ne féljetek!”.

E gondolatok mentén beszélgettem Csorba Jánossal, aki a Győri Evangélikus Egyházközség parókus lelkésze, az Öregtemplom lelkipásztora, valamint a Péterfy Sándor Evangélikus Gimnázium, Általános Iskola, Óvoda, Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégium iskolalelkésze.

Szolgálati területei közé tartozik többek között Újváros, Sziget, Pinnyéd, Belváros, Révfalu, Bácsa, Vámosszabadi és Likócs.

Hogyan adhat reményt a húsvét vallási üzenete egy olyan világban, ahol háborúk és konfliktusok uralkodnak?

Ha felidézzük önmagunk számára a nagyobb világégések időszakát, akkor pontosan azt ismerhetjük fel, hogy a konfliktusok kiéleződése és az emberi egzisztencia megroppanása permanensen erősíti fel a bajba került személyben a kapaszkodó utáni vágyat. Amikor minden szép és jó, amikor béke és biztonság vesz körül, akkor hamar megszokjuk a kedvező állapotot, és nem gondolunk annak törékeny voltára, mint ahogyan a kapaszkodók hiánya sem tűnik fel a számunkra. Pontosan azért, mert nem érezzük azoknak a szükségét. Az ember nem gondol arra, hogy a béke valójában egy kegyelmi állapot, ugyanis nem ez a jellemző az emberi természetre. Elég csupán a kezdetekre gondolnunk, amikor Kain és Ábel történetében láthatjuk, hogy testvér fordul testvér ellen és a végén a föld issza be az ártatlanul kiontott vért. Ez pedig egy olyan kezdetet jelentett, amely végigkíséri az emberiség történetét és hatással van rá. Ráadásul nemcsak népek és nemzetek sorsára, de egészen a személyes családi sorsok alakulására. Húsvét, vagy fogalmazzunk úgy, hogy a feltámadás örömhírének üzenete pontosan ebből az ördögi körből, s ennek reménytelenségéből akar kiszakítani bennünket, és arra a reménységre fordítani a tekintetünket, amelyet Krisztus feltámadása jelent az ember számára. S mivel Krisztusban Isten lett emberré, magára vállalva az emberi sorsot, megmutatva a reményt a mulandóságával küzdő ember számára. Hogy van más alternatíva is Jézus Krisztus feltámadásában.

Lehetséges-e a húsvét békét hirdető üzenetét megélni egy olyan világban, ahol a megosztottság egyre nő?

Lehetséges, bár valljuk be őszintén, nagyon nem könnyű! Talán pontosan a materiális gondolkodásunkra való hajlandóságunk miatt, amit a „hiszem, ha látom” kifejezés fémjelez a leginkább. Amit pedig magunk körül látunk, az legkevésbé sem húsvét békéjének a megélése felé indítja az embert. Ha képiesen szeretném kifejezni magam, nagyon nehéz felfele tekinteni, ha közben minden szinte leküzdhetetlen erővel vonja a földre a tekintetünket. Ha közben olyan negatív információk és történések záporoznak ránk, melyektől akár még saját sorsunk alakulását is függővé tesszük. Ugyanakkor azt is látnunk kell, hogy pontosan ebben a helyzetben lenne leginkább szükségünk a hit kapaszkodójára, hiszen annak hiányában a reményt és a jövőt veszítheti el nagyon könnyen az ember.

Mi a húsvét szerepe ma: menedék a káosz elől vagy útmutatás arra, hogyan éljünk a rohanó és konfliktusokkal teli világban?

Talán reménysugárnak mondanám a nyomorúságai alatt egyre inkább görnyedő ember számára. Reménysugár, mely annak ellenére, hogy sokan küzdenek egyre kilátástalanabbnak látott helyzetükkel, ki akar szakítani ebből a megszokott, a megfásult valóságból. Húsvét nem a „világbékét” teremti meg, azt meghagyja mások kortesbeszédének. De sokkal inkább a személyt, az individuumot szólítja meg. Vagyis nem a háborút szünteti meg az ember környezetében, hanem egy olyan belső békességet képes teremteni, amelyet még a legnagyobb csatazaj sem törhet darabjaira. Mindez pedig természetesen a hit megélésben lehet az emberé. Önmagában a húsvét és annak üzenete nem véd meg a káosztól, a tévutaktól és az egymással való konfliktusoktól. Ugyanakkor arra hívja fel az ember figyelmét, hogy az a Krisztus, akinek ezen az ünnepen a feltámadását ünnepeljük, a vele megélt közösség által békét tud teremteni bennünk. És természetesen meg is tud tartani ez által.

A „feltámadás” lehet lelki újrakezdés: kilépés a kiégésből, félelemből, közönyből?

Egészen bizonyosan! Ha teológiai oldalról akarnám megfogalmazni, akkor azt mondanám, hogy az Isten emberért folytatott cselekvése, amely a proto evangéliumnál fogalmazódik meg először (1Móz 3,15), pontosan Krisztus feltámadásában jut a csúcspontra, mert ez az esemény mutatja meg a mulandóságával küzdő ember számára a jövő reménységét. Ha úgy tetszik, egyúttal pedig az újrakezdés reményét. Már csak azért is, mert a kiégésből, a félelemből, a közönyből egyáltalán nem könnyű kilépni, megszabadulni belőle. Bár szükséges lenne, mégis olykor-olykor lehetetlennek tűnik. És ebben az sem segít, hogy közben egészen kézzelfoghatóan tapasztaljuk a megtört, megromlott emberi kapcsolatainknak a kínjait. Húsvét üzenete, a feltámadás örömhíre, az emberért cselekvő Istennel való találkozás pontosan ebbe hasít bele és zúzza szét azokat a korlátokat, melyek nem engednek szabadulni a reménytelenség árnyékából, valamint megakadályoznak abban is, hogy ismét egymásra találhassunk! A Mindenhatóval és egymással!

(A húsvét lehetőség arra, hogy visszatérjünk az emberi kapcsolatokhoz.)

Mit jelent Jézus áldozata számunkra ma: történelmi esemény, vallási tanítás vagy személyes megszólítás?

Jézus személye, talán mondhatom azt, hogy egy út az ember számára, mely akkor válik igazán kapaszkodóvá, megtartó erővé, ha eljutunk a személyes megszólításig. Egészen pontosan arra gondolok, hogy sokféleképen ítéljük meg Jézus személyét, viszonyulunk hozzá – ahogyan azt tették már kortársai is. A megígért Szabadítót azonban csak az látta meg benne, aki eljutott addig a személyességig, ameddig eljutott Zákeus, Máté, Mária, Péter és még sokan mások. Persze már önmagában az is sokat változtatna a világ helyzetén, állapotán, ha komolyan vennénk akár csak a Mester erkölcsi gondolatait. Azonban tisztában kell lennünk azzal, amit egyébként a történelem alakulása is megmutat a számunkra, hogy a személyessé váló Jézus-kapcsolat hiányában az ő erkölcsi gondolatai, útmutatásai sem tudnak megvalósulni bennünk és általunk. Sőt, gyakran a „simul iustus et peccator” (egyszerre megigazított és egyszerre bűnös) emberi állapotnak köszönhetően még Krisztus követőként is el tudunk bukni ezek megélésében.

Mi az igazi húsvéti üzenet a mai világukban?

Ezt számtalan oldalról közelítve sokféleképpen lehetne megfogalmazni. Én most talán azt emelném ki belőle, mint egy csodálatos színkavalkádnak az egyik meghatározó színeként, hogy a húsvét azzal erősít meg bennünket, hogy megmutatja – létezik, lehetséges az, hogy az ígéret beteljesedik. Hogy Isten szeretete, amely mindannyiunkat magához akar ölelni, Jézus Krisztusban öltött testet, ő pedig húsvéti feltámadásával tette fel erre a szeretetre a pontot! Nekünk pedig ezért nem kell félnünk! Mert nem egy ugyancsak „halandó embertársunk” biztatása ez csupán, hanem egy olyan üzenet, amelynek a hátterében a mindenható Isten áll.

Talán most van itt az ideje annak, hogy tudatosan megálljunk egy pillanatra. Leüljünk csendben, félretegyük a zajt, és újra kapcsolódjunk – önmagunkhoz, egymáshoz, az élethez. Mert az igazi újjászületés nem kívül történik, hanem bennünk kezdődik el.

És ha képesek vagyunk megállni, akkor talán újra észrevesszük: az élet még mindig itt van, és minden nehézség ellenére új esélyt ad.