Jubileumhoz érkezett a Gyirmót FC Győr egyik legnagyobb sikere: tíz éve nyerte meg a másodosztályt, és jutott fel története során először az élvonalba. A klub hivatalos oldalán megszólalt a bajnokcsapat gólkirálya, Simon Attila, aki felidézte a felejthetetlen szezont és a siker kulcsát.
Tíz évvel ezelőtt sporttörténelmet írt a Gyirmót: a 2015/2016-os idényben megnyerte az NB II-t, és kivívta az élvonalbeli szereplést. A kerek évforduló alkalmából a klub cikksorozatban idézi fel a bajnoki szezont, amelynek első részében a csapat kapitánya és házi gólkirálya, Simon Attila osztotta meg emlékeit.
A rutinos támadó szerint a siker egyik legfontosabb alapja az egység volt. Mint elmondta, egy erős, szakmailag és emberileg is kiemelkedő közösség alakult ki Gyirmóton, ahol a tapasztalt játékosok és a fiatal, ambiciózus futballisták kiválóan kiegészítették egymást.
„Már a szezon elején egyértelmű cél volt a feljutás, és ezt végig szem előtt tartottuk. Szinte az egész bajnokság során vezettük a tabellát, és végül magabiztosan sikerült elérni a célunkat” – idézte fel a klub honlapján Simon Attila.
A csatár személyesen is pályafutása egyik csúcspontjaként tekint vissza erre az időszakra. Kiemelte: kapitányként és gólkirályként részese lenni a bajnoki címnek különösen nagy büszkeséget jelent számára, ráadásul a fölényes bajnoki győzelem még értékesebbé tette az eredményt.
Simon Attila 2015 nyarán csatlakozott a Gyirmóthoz és már akkor érezte a klub ambícióit. Hangsúlyozta: mindenki pontosan tudta a feladatát, és maximális odaadással dolgozott a közös célért, miközben az infrastruktúra fejlődése is hozzájárult a sikerhez.
A jelenről szólva a támadó elmondta: továbbra is figyelemmel kíséri a gyirmóti csapatokat, és úgy látja, a klub jelenlegi kerete kiemelkedik az NB III mezőnyéből.
„Biztos vagyok benne, hogy sikerül kiharcolniuk a feljutást, még akkor is, ha osztályozót kell játszaniuk” – fogalmazott.
A jubileumi visszatekintés a Gyirmót FC Győr hivatalos felületein jelent meg, amelyben a következő hetekben további szereplők idézik majd fel a történelmi idényt.