Vannak pályák, amelyekről sokáig vagy talán még mindig azt gondoljuk: férfiaknak valók. A rendőrség is ilyen. Pedig egyre több nő bizonyítja, hogy az egyenruha nem elvesz a nőiességből, hanem karaktert ad hozzá. Fegyelmet, tartást, biztonságot, és közben teret az empátiának is.
Iglódi Jolán rendőr százados több mint huszonöt éve szolgál, a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztályának munkatársa. Mosolygós rendőr és kétgyermekes édesanya. A története leginkább arról szól, hogyan lehet egy nő egyszerre határozott szakember és érzékeny anya. Mindezt úgy, hogy egyik szerep sem sérül.
Iglódi százados története nem egy hirtelen elhatározásról szól. Még határőrként kezdte pályáját Komáromban. „Mindig azt mondták a szüleim, nagyszüleim, hogy olyan munkát válasszak, ami hosszú távon biztosítja a megélhetést” – mesélte a kezdetekről, ám ahogy a határőrség megszűnésekor sokuknak, neki is a rendőrség volt a második lépés. Az integráció előtt egy évvel csatlakozott a „kékekhez”, majd Rajkán, a schengeni együttműködéshez köthető kapcsolattartó ponton dolgozott. „Ott a kezdeteknél jelen lenni nagyon klassz élmény volt. Jó volt átélni azt, hogy ott vagy, amikor valami elkezd formálódni, kialakulni, és te is a részese vagy” – emlékezett vissza az első egyenruhás évekre.
Azóta szolgált a közlekedésrendészeten, a humán szolgálaton, elhivatottságát pedig mutatja, hogy tiszti rendfokozatot szerzett. Ahogy fogalmazott: a rendőrségen belüli előrelépést nem üres ígéretnek tartja. „Ha valakiben van ambíció vagy érdeklődés, akkor megtalálja a lehetőséget ebben a világban.” Szerinte az egyik legnagyobb vonzóerő a rendőrségben, hogy a rendszer átjárható: aki érzi, hogy máshol jobban kiteljesedne, annak van lehetősége váltani, képzésekre járni, folyamatosan fejlődni és végigjárni a szamárlétrát.
S hogy milyen nőként egy egyenruhás pályán? „Egyenlőek nem vagyunk, és nem is leszünk soha. Egyenrangúak viszont vagyunk, de az más minőség.” Ahogy beszélgetünk, egyértelmű: a százados nem akar férfi lenni, és nem akarja, hogy nőként kevesebbnek lássák. Egyszerűen önmaga szeretne maradni. „Nem lenne jó, ha nőként az egyenruhával elveszteném a nőiességemet, akkor nem tudnék sehol sem hiteles lenni. A rendőrségen sem, és magánemberként sem. A kettőt harmóniába kell helyezni. Ez valamennyire tanulható, de úgy gondolom, leginkább belülről kell fakadnia. A rendőri hivatásra rátermett nőket a szakmaiság csak felerősíti, magabiztosabbá teszi.”
Iglódi Jolán egyébként két alsó tagozatos gyermek édesanyja. Az otthoni és a hivatásbeli szerepek nem kioltják, hanem erősítik egymást. Külön kitért rá, hogy a bűnmegelőzési előadásokon, amikor gyermekekkel beszélget – például a zaklatásról, az empátiáról –, pontosan tudja, milyen hangon szólítsa meg őket. „Egy gyermekcsoporttal szemben nagyon jó, ha van hova nyúlni a tapasztalatomban. Úgy gondolom, anyaként könnyebben teremtek kapcsolatot, zsigerből megértek helyzeteket, sok-sok más rendőrrel együtt, akik szintén édesanyák. Mert nemcsak az emberekkel, hanem a gyermekekkel való egy hullámhosszon levés is nagyon fontos a mi hivatásunkban.”
Nevetve teszi hozzá, hogy otthon sokszor észreveszi, hogy kicsit „rendőrösebben” intézi a dolgokat. A gyerekei számára pedig egyenesen menő, hogy az anya rendőr. „Nagyon büszkék rá. Aztán ahogy kamaszodnak, ez lehet, hogy változni fog, senkinek nem könnyű korszak az. A kisfiam jelenleg quados rendőr szeretne lenni. Nem baj, hogy olyan még nincs, ő azzá szeretne válni!” – meséli, majd egy olyan témára is rátér, amelynek napjainkban egyre fontosabb hangsúlya van: a munkahelyi stabilitás.
Mert a rendőrséget Jolán nemcsak hivatásként, hanem biztonságként is említi. „Aki ide elköteleződik, azt a rendszer megtartja és visszavárja. Egy nő esetében szerintem nagyon fontos, hogy a gyermekvállalás után vissza lehet térni. Emellett ott vannak például a lakhatási támogatások, a továbbképzési lehetőségek, az államilag támogatott tanulmányok. Ez egy olyan sziget, ahol van biztonság, van perspektíva, évekre előre is.”
Ám talán még ennél is fontosabb, hogy a rendőrségnél ő megfelelő közösségre is rátalált. „Ez egy olyan szervezet, ami tényleg családias. Hosszú-hosszú éveken át ugyanazokkal az emberekkel dolgozunk, számíthatunk egymásra, és közösen minden helyzetet megoldunk. Ez olyan plusz, amit nehéz kívülről látni, de belül nagyon is érezni.”
A nőnap megünneplése is ennek egy remek bizonyítéka, hiszen ahogy Jolán mesélte: „Nagyon megható szokott lenni. Évről évre új ötletekkel állnak elő a férfi vezetők és közvetlen kollégák is. Sokan verset is írnak, míg mások virággal, csokoládéval köszöntenek bennünket. Sőt, az is előfordult, hogy zenei meglepetéssel kedveskednek nekünk. Soha nem azt érezzük, hogy formaság, hogy csak túl akarnak lenni rajta, hanem tényleg lelkesen, nekünk figyelmet szentelve köszöntenek bennünket. Március 8. egy kiemelt nap, amikor a nők külön hangsúlyt kapnak. Ám ami nagyon fontos: a tisztelet a hétköznapokban is jelen van.”
Adja magát a kérdés, hogy mit mondana, ha egy fiatal hölgy azt kérdezné tőle, érdemes-e ezt a pályát választani? A válasza nem toborzószöveg, inkább belső iránytű: „Az jöjjön rendőrnek, akiben van segíteni akarás. Mert végső soron ez a lényeg. A tenni akarás, a másokon segítés szándéka az a belső tartás, ami átvisz a nehezebb időszakokon is. A rendőrségen nőnek lenni nem kivétel, nem bizonyítási kényszer, hanem lehetőség. Lehetőség arra, hogy valaki egyszerre legyen határozott és empatikus, fegyelmezett és érzékeny, anya és rendőr. Mindezeket pedig egyensúlyba tudja helyezni, és egyensúlyban képes megélni.”
És ezekben a mondatokban igazából minden benne van arra a válaszra, hogy miért érdemes nőként is – vagy éppen nőként különösen – az egyenruhás szolgálatot választani.