Kilencedik emelet. Egy szűk panellift. Egy 164 centiméter magas édesanya, aki minden egyes alkalommal a 180 centiméter magas, spasztikus bénulással élő lányát látja el, próbálja mobilizálni, kerekesszékbe áttenni, szűk kis liftben szállítani.
Ez nem egyszeri nehézség. Ez a mindennapok része volt 2017 óta.
„A lábait végig fognom kellett”
Vivien teljesen lebénult szinte egyik napról a másikra. Azóta a 2012 óta az életük gyökeresen megváltozott.
Vivien epilepsziás rohamokkal is küzd, izmai gyakran hirtelen megfeszülnek, kimerevednek. Nem tud önállóan ülni, a lábai nem mozognak, bal kezét nem használja, jobb kezével korlátozottan képes mozgásra. A fejét megtartja. Az értelme, gondolkodása, beszéde teljesen ép.
Ahogy édesanyja fogalmaz: „Be van zárva a saját testébe”
A panelház liftje annyira szűk volt, hogy a kerekesszék lábtartóit minden alkalommal ki kellett szerelni, különben nem csukódott be az ajtó. Utazás közben az édesanyának végig tartania kellett Vivien lábait. Ha a spaszticitás miatt hirtelen kinyújtotta őket, olyan volt, mintha fel akarna állni – ilyenkor lecsúszott az ülésről, és fennállt a veszélye, hogy az ajtó rácsukódik. Kilenc emelet így. Nap mint nap.
Nem minden akadálymentes lakás megfelelő
Az önkormányzati rendszerben kevés az akadálymentesített lakás, és azok többsége kisméretű: egy szoba, konyha, fürdő. Ezek jellemzően olyan mozgássérült emberek számára készültek, akik önállóan át tudnak ülni, használják mindkét karjukat. -magyarázza az édesanya.
Vivien azonban teljes ellátást igényel. Két ember szükséges az ágyból való kiemeléséhez, a mozgatásnál folyamatosan figyelni kell a megfeszülő végtagjaira. Neki nem csak akadálymentesítésre van szüksége, hanem térre – emberekre – biztonságos élettérre.
2024-ben indult el újra az ügy
A család 2024-ben kezdett el komolyabban próbálkozni a lakáscserével. Az ügy eljutott dr. Laczkovics-Takács Tímeához is és a Humánszolgáltatási Bizottság elé, amely megállapította, hogy jogos a kérelem egy megfelelőbb lakásba történő áthelyezésre.
Az édesanya tartotta a kapcsolatot azzal a családdal, akik egy tágasabb, szintén mozgássérült fiatal számára kialakított önkormányzati lakásban éltek. Ők időközben családi házat vásároltak, és kiköltöztek. Ekkor újra benyújtották a kérelmet – immár konkrétan erre a megüresedett lakásra, és ezúttal sikerrel.
Közösségi támogatás és önkéntes segítség
Ahogy a hivatalos ügyintézés lassan haladt, a család a helyi közösség felé is fordult. Több önkéntes is jelezte, hogy figyelemmel kíséri a történetet és támogatná a lakás átalakítását.
Az édesanya elmondta, hogy beszélt Sárkány Péterrel a Győr-Szol Zrt. vezérigazgatójával, aki pozitívan állt hozzá az ügyhöz, és mindent megtett, amit tehetett. Hajtó Péter – aki a kezdetek óta támogatta a családot – szintén aktívan közreműködött.
Az átvétel napján az ingatlan még nem lesz költözhető szükség lesz festők, kőművesek, padlóburkolók vagy vízvezeték-szerelők segítségére a lakás átalakításában, hogy Vivien számára valóban akadálymentes, biztonságos és komfortos otthon jöjjön létre.
Egy történet, ami túlmutat önmagán
Ez az eset rávilágít arra, hogy az „akadálymentesítés” nem egységes kategória. Más igénye van annak, aki önállóan használja a kerekesszéket – és más annak, aki teljes emelést, folyamatos fizikai megtartást és felügyeletet igényel.
Vivien nem intézményi ellátásra szorul. Értelmileg teljesen ép, kommunikál, jelen van a világban. Családban szeretne élni – csak olyan térben, ahol nem jelent napi veszélyt egy liftajtó. A család most reméli, hogy a döntés végleges marad.
„Talán, ha most hangot kap a történetünk, már nem nyúlnak bele.”