„Az ember sosem tudja, mi is az a karácsony, amíg egy idegen országban el nem veszíti.” - Hajba Ferenc ünnepi írása a karácsonyról.

A Nobel-díjas Ernest Hemingway írta le ezeket a sorokat. Ha valakinek, akkor neki volt szerteágazó, személyes kapcsolata a világ általa nem is mindig idegennek tartott országaival. Édesanyja szerint „vándorcigány” életet élt. Lakott Párizsban, Velencében, Afrikába szinte hazajárt, Havannában kétszer is letelepedett. Ment a háborús frontok és a szoknyák után. Négy felesége volt. Mániákusan kergette az élményeket, a természetet elsősorban turisztikai látványosságnak tekintette, élővilágát nem tisztelte igazán. Vadászott, pecázott, bikaviadalokat szervezett. Na és írt. Többnyire rövid mondatokkal, Nobel-díjas színvonalon.

Egyszer részt vettem valamelyik médiaklub riportjátékában, ahol az volt a feladat: írjam meg, mi az az egyetlen kérdés, amit föltennék egy olyan neves művésznek – színésznek, írónak, énekesnek, táncosnak –, akit személyesen, mindenekelőtt életkoromnál fogva nem ismerhettem, soha nem találkoztam vele. Kisorsolták a művészeket, s nekem Az öreg halász és a tenger című elbeszélés alkotója jutott. S villámként csapott belém a felismerés, hogy valamelyik régi írásomban valamiért foglalkoztam Hemingway karácsonyról írt gondolatával, amit akkor és most is előkerestem: „Az ember sosem tudja, mi is az a karácsony, amíg egy idegen országban el nem veszíti.”

Eltűnődtem. Magától értetődő módon a karácsony sok mindenhez kötődik. Természetesen a vallási kultúrkörhöz, a kereszténységhez, a hithez. De kötődik-e a hazához? Az országhoz, ahová születtünk, vagy amit szabadon választottunk hazánknak. Hogy is van ez? Keresztény országonként is más-más angyalok járnak? Nyilván eltérőek a szokások, az ételek, s bizonyára más az ünnep ihletettsége is. De valóban el lehet veszíteni a karácsonyt egy idegen országban, ahogy azt Hemingway írta?

Kerestem ideiglenesen külföldön élő, vagy ott valószínűleg végleg letelepedő magyarokat. Gondoltam, nem lesz nehéz dolgom az internet korában. És valóban sokakat elértem. Kiderült róluk: karácsonyra szinte mindenki hazatér. A kinn munkát vállalók, az ott tanulók, s többségükben pár napra azok is, akik szintén „idegen” országban találtak maguknak társat, alapítottak családot, és leltek otthonra.

„Nem a bejgli miatt” – ez volt az első válasz, amit arra a kérdésemre kaptam, hogy miért jön haza karácsonykor. Egy tizenkét éve Skóciában élő, most benzinkútnál dolgozó hölgy tette ezt a megjegyzést. Az első gondolatom az volt, hogy akaratlanul is magyar maradt ő, hiszen kevés más ország van, ahol következetesen kettős vagy csak szimpla tagadással válaszolnak egy ártatlan kérdésre. Elmondta, hogy viharos válása után ment ki Skóciába, fiát közben fölvették egy amerikai egyetemre, s ő ott is ragadt egy kutatóhelyen. Az asszony szülei idehaza rég meghaltak már, semmi nem tartotta itthon. „Nincs kihez, de karácsonykor mégis hazajárok” – vallotta be. Ilyenkor találkozik távoli rokonokkal, felszínes barátokkal, elmegy a temetőbe, egyszer az azóta már gazdát cserélő és megújított volt Balaton-felvidéki házába is bekéredzkedett körülnézni, de gyanakodva fogadták.

„Amikor hazatérek, egy panzióban lakom, saját karácsonyfám nincs, csak elképzelt, a gyerekkorból felidézett karácsonyom” – fogalmazott.

Pár napja már Győrben van az a Dániában tanuló ifjú pár, amelyre szintén a Facebookon bukkantam rá. A fiú magyar, leendő menyasszonya afrikai. „Ez már a második közös karácsonyunk lesz itthon” – mondja fiú. Azt gondolják, szeretnének maradni Győrben, de van még két évük odakinn, és gyorsan változik a világ.

Három éve német kórházban ápolja a betegeket egy ötven körüli, jó erőben lévő hölgy, aki Berlinben lakik, de Székesfehérvár melletti házát is megtartotta. „Eleinte arra gondoltam, majd hetente ingázom, aztán hónapokban gondolkodtam” – emlékszik vissza kezdeti terveire. „Most már csak a nyaraimat töltöm itt, meg a karácsonyt. A házat a szüleim gondozzák. Szeretem a kinti munkám, meg is fizetik, magamnak azonban még mindig úgy fogalmazom meg a sorsomat: kinn lakom, de lélekben itt élek. Én nem hiszem, hogy a karácsonyt más országban elvesztené az ember. A karácsony jön velünk, elkísér, bárhová megyünk.”