Hatvanhat éves korában elhunyt Róth Kálmán, a győri kézilabda legendás alakja, a pedagógus, a mesteredző, aki több tehetséges gyerekkel, későbbi válogatott játékossal ismertette meg ezt a sportágat, felnőttcsapataival pedig szinte mindent megnyert.

Szinte mindent, hiszen csak a nemzetközi kupagyőzelem hiányzik erről a dicsőségtábláról. Többször elődöntőig jutott, sőt fináléban is irányította az ETO-t, ám a nagy áttörés akkor még nem sikerült. A kilencvenes évek végén a kétezres évek elején vele elindult valami, aminek az eredményét most élvezhetik, ünnepelhetik a szurkolók, a győri drukkerek.

„Kis túlzással, egyszer hagytam el hosszabb időre Győrt, a katonaság miatt. Amikor más városokban dolgoztam is, fél év után már alig vártam, hogy haza jöhessek. Győri vagyok, itt születtem, nekem Győr sokkal több, mint egy város” – hallottam tőle többször is ezeket a mondatokat.

Kálmán, ha mást nem tett volna, mint hogy felfedezte a világnak a valaha volt egyik legjobb kézilabdázót Görbicz Anitát, már akkor is örökre ott marad a neve a sportág történelmében. De ő ennél sokkal több volt.

„Elment a nevelőedzőm, aki felfedezett, hitt bennem, tanított, terelt, és olyan útra állított, amelyet nélküle soha nem járhattam volna be. Ő volt az, aki meglátta bennem azt, amit akkor még én sem láttam magamban. Ő volt az, aki nemcsak technikát és sportot tanított, hanem kitartást, alázatot, felelősséget, és azt, hogy mindig legyen bennünk több, mint amit elsőre gondolnánk. Neki köszönhetek mindent!” – búcsúzott nevelőedzőjétől Görbicz Anita a leghíresebb tanítvány.

És ha megengednek ennyi személyes megjegyzést, én mint sportriporter, újságíró is sokat köszönhetek neki, legfőképp a barátságát és a bizalmat. A munka kapcsolatokban mindenkinek olyan segítőkész embereket, őszinte beszélgetőpartnereket kívánok, mint amilyen itt Győrben Tóth László, és Kadler Gusztáv mellett Róth Kálmán is volt.