Államalapító Szent István királyunk ünnepe alkalmából a Magyar Érdemrend lovagkeresztje kitüntetésben részesült Berkes Gyula, a győr-nádorvárosi Szent Kamillus Plébánia plébánosa, több mint négy évtizedes papi szolgálata és oktatói munkája, különösen Győr és Nádorváros területén folytatott értékes közéleti tevékenysége elismeréseként.
Szanyban született 1957-ben, a család első gyermekeként. Szülei három testvérével együtt nagy szeretetben nevelték. Mosolyogva idézi fel gyermekkori emlékeit, az általános iskolás éveket, a falusi búcsúk hangulatát és a vidám bandázásokat barátaival. A pályaválasztásról nem volt konkrét elképzelése, egyszer pincér, máskor tanár szeretett volna lenni. A papság gondolata bencés gimnazistaként merült fel benne, s mire leérettségizett, már biztosan tudta: ez az ő útja. A kötelező sorkatonaság letöltése után a győri szemináriumban készült hivatására. 1984-ben szentelték pappá. Kápláni szolgálatát Csornán kezdte, ahol gyorsan megtalálta a hangot felnőttekkel, gyerekekkel. Akkoriban még a plébánián folyt a hitoktatás, ennek is köszönhető az aktív közösségi élet, ami lelkesítette a fiatal lelkipásztort.
Két év múlva központi szolgálatra rendelték. „Nehéz szívvel jöttem el Csornáról, nehezen is engedtek el. A püspökségen töltött időszak más jellegű, főként adminisztratív feladatokat jelentett. Titkárként megismerhettem a paptársakat, az egyházmegyét, hazai és külföldi helyeket és olyan embereket, akikkel másként sosem találkozhattam volna. 1994-től térhettem vissza a lelkipásztorkodáshoz, előbb csepregi, majd 1999-ben mosoni plébános lettem.”
Berkes Gyula 2000 óta látja el a nádorvárosi Szent Kamillus Plébániát. Nagy hangsúlyt helyezett a hitoktatásra, népszerűek voltak nyári hittantáborai, középiskolásokból álló ifjúsági csoportja. Ezeken keresztül sikerült megszólítania a családokat is. Ma már más a helyzet, mert a szülők egy része beíratja ugyan iskolai hittanra a gyermekét, de a vasárnapi szentmisére nem mennek el. Ugyanakkor arra is volt példa, hogy a gyerek buzdítására kezdtek el templomba járni.
Még Csepregen honosította meg azt a szokását, hogy a templom előtt várja a szentmisére érkezőket. Apróságnak tűnik, de az embereket jóérzéssel tölti el a gesztus, és néhány szó is segít a személyes kapcsolatok kialakításában. Gyula atya mostanában többször volt kórházban. Amikor visszatért és megint kint állt a templomajtóban, kitörő örömmel fogadták hívei: Na végre vár bennünket valaki!
„A papszenteléskor az embernek van egy elképzelése az életéről. Aztán az évek során kénytelen szembesülni a körülményekkel, megküzdeni a kihívásokkal és elviselni a kudarcokat. Ez viszont nem sikerülhet a Jóisten segítsége és a közösség biztatása, megtartó ereje nélkül.”