Először tartottak nyugdíjas börzét Győrben

Szerző: J.Kovács Andrea Fotó: O.Jakócs Péter
2025.10.01. 11:38

Nyugdíjas börzére hívták az érdeklődőket az idősek világnapján Győrben. Szűknek bizonyult a Nyugdíjas Klubok Háza szerdán délelőtt, ahol tizennégy intézmény és szervezet mutatta be szolgáltatásait a népes látogatóközönségnek.

Az esemény megnyitóján dr. Tóth Péter polgármesteri kabinetvezető köszöntötte a résztvevőket: „Egy bécsi kezdeményezés mintájára szerveztük meg az első nyugdíjas börzét. Az itt élő időseknek jó lehetőség, hogy megismerhessék, mit nyújt nekik a város az intézményeken, a szolgáltatásokon, valamint a különböző szervezeteken keresztül. Ennek a széles korosztálynak sokfajta igénye lehet,  szeretnék hasznosan tölteni a szabadidejüket, információ kapni arról, hová fordulhatnak ügyes-bajos dolgaikkal, panaszaikkal. Jó dolog, ha mindezt egy helyen megtalálhatják, ezért reményeink szerint idővel egyre nagyobb lesz a börze és egyre többen vesznek részt rajta.”

Köszöntőt mondott dr. Laczkovits-Takács Tímea, az Idősügyi Tanács elnöke: „Rendhagyó rendezvényt tartunk egy szimbolikus helyszínen. Amikor a szervezetek részéről felmerült az igény erre a házra, nyitott fülekre talált. Így tavaly megnyitottuk a Nyugdíjas Klubok Házát, mely országosan is példaértékű. Győrben nagyon sokan nyitottak és segítőkészek az idősügy területén. Ők nap mint nap azért dolgoznak odaadóan és magas szakmai színvonalon, hogy még többet és jobbat nyújtsanak. Hiszem, hogy az időskor nem valaminek a lezárása, hanem egy új korszaknak a megnyitása.  Önök példaképek a fiatal generáció előtt, és az a küldetésük, hogy élettapasztalatukat, tudásukat átadják nekik.” – fogalmazott. 

A nyugdíjas börzén bemutatta alapellátásait és demencia tanácsadást tartott az Egyesített Egészségügyi és Szociális Intézmény, bűnmegelőzési tanácsokat adott a rendőrség. Többek között bemutatkozott a könyvtár, melynek egyik új kényelmi szolgáltatása 65 éven felülieknek vagy mozgásukban korlátozottaknak a könyvfutár.

A látogatók megismerkedhettek az Arrabona, valamint a Pannon Nyugdíjas Egyesületek tevékenységével, az Áldozatsegítő Központtal, a Magyar Máltai Szeretetszolgálattal, a Generációk Háza és a Rómer Múzeum gazdag kínálatával.

A rendezvényt műsorszámaival színesítették az Andante szenior táncosok, az Obsitos Dalárda, Hani Erzsébet, Magyar Balázs, Kormos János, Sej Edit, Marcsa György és Lukács Erzsébet.

Kapcsolódó témák: #Győr | #időskor | #nyugdíjasok |