Akikre büszkék lehetünk! Augusztus 20-a alkalmából vármegyénkből is többen vehették át a megtisztelő címeket, így Hancz Gábor, a Széchenyi István Egyetem kommunikációért és sajtókapcsolatokért felelős vezetője is. A kiváló szakember munkája elismeréseként a Magyar Ezüst Érdemkereszt polgári tagozatának kitüntetésével gazdagodott.

Kitüntetéséhez gratulálunk! Egykori újságíróként, már kommunikációs vezetőként mit jelent belülről láttatni a győri egyetem működését, társadalmasítani az intézmény sikereit?

Nagyon izgalmas feladatot. Az a célunk, hogy a térségben és országosan minél szélesebb körben megmutassuk mindazt, ami a Széchenyi István Egyetemen történik, mert hiába nagyon jó egy felsőoktatási intézmény, hogyha ez nem látszik a külvilág számára. Az eseményeinkről, kutatásainkról, különleges képzéseinkről, a kiváló oktatóinkról és hallgatóinkról kis túlzással napilapot is lehetne
készíteni.

Régóta ismerjük egymást, újságíróként többször dolgoztunk már együtt. Hivatástudata, korrektsége és higgadtsága egyetemi vezetői munkamorálját is meghatározza, amihez a biztos alapot a győri középiskolás évek adták.

Győrsövényházról kerültem a Révai Miklós Gimnázium matematika tagozatos osztályába. Utána történelem szakot végeztem politológia specializációval kiegészítve Pécsett, ahol 1994-ben alapítója és több éven át egyik vezetője lettem egy díjnyertes egyetemi újságnak. Minden összeállt ehhez: társaimmal együtt létrehoztunk egy újságíró-egyesületet, amit az akkori rektori vezetés megbízott egy kétheti lap kiadására. Volt olyan szenátusi ülés, ahol egyéves költségvetésünkre ötmillió forintot adtak, ami ma is szemmel látható összeg, a kilencvenes években pedig még inkább az volt. Cserébe teljes felelősséget vártak el tőlünk: mi találtuk ki és írtuk meg a témákat, tördeltünk, fotóztunk, szerződtünk a nyomdával, terjesztettünk, hirdetést szerveztünk. Egyszóval mindent mi csináltunk.

Ezt a komplex tudást magával hozta Győrbe is, hisz újságíróként nagy előny a folyamatokat átlátni, kiismerni, nem beszélve az analitikus gondolkodásról.

A diploma megszerzése után, 1998-ban jöttem vissza Győrbe, és a Kisalföldnél kezdtem el dolgozni újságíróként, később vezető újságíróként. Az egyetem már akkor is a látókörömben volt. Büszke vagyok arra, hogy én is ott lehettem azon a 2001-es szavazáson, amikor az Országgyűlés eldöntötte, hogy a városban egyetem lesz. Emlékszem, hogy tapsoltunk a Parlament karzatán, amikor az igenek meglettek. Sőt, én tudósítottam 2002 februárjában a színházban megtartott egyetemavató ünnepségről, ami történelmi eseménynek számított Győr életében.

Kiegyensúlyozott és szakmai díjakkal tűzdelt újságírói pályájának melyek voltak a látványosabb kiugrásai? Témák, melyek az ön nevéhez kapcsolódnak?

Sok olyan téma volt, amit én írtam meg elsőként, de ennél lényegesebb, hogy jó, összetartó csapatban dolgozhattam. Többek között a győri közgyűlésről tudósítottam több mint húsz éven át, 1998-tól 2019-ig a Kisalföld olvasóit. Az újságírói pályafutásom során elkülönítettem a hírt a véleménytől, és arra különösen büszke vagyok, hogy ha bármelyik politikai oldalt megkérdeznék, szerintem az első, amit mondanának rólam, hogy korrekt vagyok. Mindig azt írtam meg, ami történt, de úgy, hogy az olvasó értse a miérteket, a sokszor a háttérben zajló, nem látható folyamatokat.

A szcenárió változott, most már a másik oldaláról milyennek látja az egyetem együttműködését a helyi és az országos sajtóval?

Az egyetemi kommunikáció nagyon sokat fejlődött az elmúlt években, amiben nemcsak én vagyok benne, hanem a jó vezetés és a kollégák is, alapját pedig az intézmény által képviselt magas színvonal jelenti. Írhatunk mi bármit, ha nincs mögötte valós tartalom, az előbb-utóbb kiderül és hiteltelenné válik. Lényeges, hogy mi kissé más módon végezzük a kommunikációt, a legtöbb egyetem ugyanis inkább marketingre épít, míg nálunk a marketing szempontú megközelítés mellett legalább ennyire fontos az
újságírói oldal. Ez nagy előny. Csak egy adat a sok közül: munkánk révén az egyetemnek több mint négyezer sajtómegjelenést generáltunk helyi és országos szinten tavaly. Ez még néhány éve is elképzelhetetlen lett volna.

Ha már az arányok: milyen, amikor a 15 ezres egyetemi campusról hazatér a 800 lelket számláló Győrsövényházra?

Feleségemmel három gyermeket nevelünk, mozgalmas az életünk. Emellett 1998 óta tagja vagyok a helyi képviselő-testületnek, 2006 óta pedig társadalmi megbízatással alpolgármesterként is tevékenykedem, ami számomra a szolgálatról szól, nem az egyéni haszonszerzésről. Ez a küldetés nagyon-nagyon megtalált. Általában is fontosnak tartom, hogy mindenki próbáljon meg hozzájárulni saját közössége fejlődéséhez. Nem kell mindenkinek képviselőnek, alpolgármesternek lenni, néha az is elég, ha lesöpörjük a házunk előtt a járdát, vagy nem várjuk meg, hogy más szedje fel az utcán a szemetet. Az elmúlt évtizedek alatt rengeteg sikert értünk el, számos fejlesztést valósítottunk meg, és erősebb közösséget építettünk. Győrsövényház ma jóval élhetőbb, mint húsz évvel ezelőtt.

A társadalmi felelősségvállalás után nézzük az apát, hogyan állja meg a helyét a családban?

A munka mellett mindig fontos volt számomra, hogy a családommal közösen éljük meg a mindennapokat. Hétköznap sokszor belefér egy közös séta, játék, máskor akár egy kirándulás. Az olvasás és a helytörténeti kutatás mellett hobbim a futás: hetente három-négy alkalommal hat-tíz kilométert, hétvégente néha huszonegyet futok, évente több mint tízszer teljesítem a félmaratont. Sok időt töltök a fiaimmal, közülük a legnagyobb most kezdte meg a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen a pszichológia szakot. Feleségemmel izgatottak vagyunk, mert emiatt teljesen megváltozik a családi életünk.