Bevonultak a zászlók, megkezdődött a világbajnokság!

Szigeti Sándor Fotó: Marcali Gábor
2025.09.03. 19:27

A szerda esti ünnepélyes megnyitóval elrajtolt a 2025-ös Kajak-Kenu Maraton Világbajnokság Győrben, ahol 50 magyar, köztük kilenc győri versenyzőnek szoríthatunk.

Több száz versenyző és érdeklődő gyűlt össze szerdán este fél hatra a Dunakapu téren. A napszakhoz képest szokatlanul meleg volt szeptember elején, árnyékban is legalább 26 fok. A színpadot telibe sütötte a Nap, ezt azért fontos már az elején megjegyezni, mert az ünnepség alatt az egyik zászlót tartó fiatal lány rosszul lett, a földre esett, a rendezvény szónokainak kellett lesegíteniük a színpadról. A mentősök hamar ellátták és szerencsére semmilyen komolyabb baja nem lett. Thomas Konietzko, a Nemzetközi Kajak-Kenu Szövetség (ICF) elnöke azonnal jobbulást kívánt neki, megköszönte a munkáját, a közönség pedig vastapssal fejezte ki elismerését és támogatását felé.

A magyar himnusz és a zászlók bevonulása után elsőként dr. Schmidt Ádám, sportért felelős államtitkár köszöntötte a megjelenteket: „Magyarországon a kajak-kenusport igazi nemzeti kincs, Győr pedig a maraton szakág egyik otthona és fellegvára. A magyar csapatnak tiszta szívből azt kívánom, hogy a jól sikerült gyorsasági kajak-kenu világbajnokság hullámára legyenek kedvesek fölülni és számos hihetetlen sikert szerezzenek Magyarországnak és a magyar embereknek. A sportbarátokat pedig arra biztatom, hogy látogassanak ki erre a vasárnapig tartó fantasztikus rendezvényre, és kerüljenek közelebb a sport világához.” – fogalmazott az államtitkár aki a szervezők és az önkéntesek munkáját külön is megköszönte.

Dr. Schmidt Ádám

Schmidt Ádám után Pintér Bence, Győr megyei jogú város polgármestere szólt az egybegyűltekhez: „Győr és kajak maraton szakág között különös kötelék szövődik immár közel hatvan éve. Az sem véletlen, hogy negyedszer lehetünk házigazdái a világbajnokságnak, ami elismerés a szervezők, a közönség és a város felé is. Ez a világbajnokság egyúttal a sport iránti elkötelezettségünk ünnepe, ezért tartottuk fontosnak, hogy az a céltorony-, és a versenyhez szükséges közművek felújítását a város finanszírozza. Szeretnék külön köszönetet mondani a sportolóknak, az edzőknek, akik kemény munkájukkal és sportszerűségükkel példát mutatnak a fiataloknak. Kívánom, hogy a versenyek sérülés nélkül teljenek, és a magyar csapat tagjai a legfényesebb érmekkel zárják a vb-t.”

Pintér Bence

Harmadikként Thomas Konietzkót, a Nemzetközi Kajak-Kenu Szövetség (ICF) elnökét kérték a mikrofonhoz, hogy tartsa meg köszöntőjét: „Üdvözlöm önöket Győr gyönyörű városában, ahol a magyar szervezők azért dolgoznak, hogy a lehető legjobb feltételeket biztosítják a világbajnokság résztvevőinek, és ahol ötven kamera rögzíti majd a versenyek minden egyes pillanatát. Szeretném megköszönni minden egyes partnerünknek és szponzorunknak azt a felbecsülhetetlen támogatást, amelyet a vb megrendezéséhez nyújtottak, és az önkéntesek munkáját, akik a lelkei ennek a világbajnokságnak. A versenyzőknek azt kívánom, hogy mutassák meg ennek a sportágnak a nagyszerűségét, azoknak a millióknak, akik követni fogják a világbajnokságot, amelyet ezennel ünnepélyesen megnyitok.” – zárta beszédét Thomas Konietzko.

Thomas Konietzko

A 2025-ös győri Kajak-Kenu Maraton Világbajnokság ezzel tehát hivatalosan is elkezdődött. A megnyitón a Győri Ütőegyüttes és a Győri Balett is közreműködött.

A Patent Győri VSE-t kilenc versenyző képviseli a magyar válogatottban: Boros Adrián, Erdélyi Tamás, Hancz Illés, Hoffer Eszter, Hudi-Kadler Panni, Gyurós Arnold, Kolozsvári Brúnó, Kolozsvári Lili és Zatykó Panka. Több egység közülük éremesélyes.

Csütörtökön a legrövidebb távú, úgynevezett rövid körös versenyekkel indul a vb. Pénteken az ifjúsági és U23-as, szombaton a felnőtt egyesek, vasárnap a felnőtt párosok futamait rendezik. A részletes versenyprogram és a világbajnoksággal kapcsolatos további információk a gyor2025.com weboldalon érhetők el.

Galéria: Marcali Gábor

Szintén ma a témában:

Korábban írtuk: