A rigmusok, a zászlók, a sálak mind részei annak a különleges világnak, ahol az érzelmek szabadon áramlanak. Itt nem számít, ki honnan jött vagy mivel foglalkozik – a színek és a címer összekötnek mindenkit.
Meccsnapon felmész a lelátóra, ahol az ismeretlen emberek dresscode-nak megfelelően, vagy fehér vagy fekete öltözetben úgy köszöntik egymást, mintha ezeréves jó barátok lennének. A rigmusok, a zászlók, a sálak mind részei annak a különleges világnak, ahol az érzelmek szabadon áramlanak. Itt nem számít, ki honnan jött vagy mivel foglalkozik – a színek és a címer összekötnek mindenkit.
Mit mond egy ETO-szurkoló arról, hogy mit jelent neki a klub: „Nekem szívszerelmem az ETO. Én sokszor szoktam azzal viccelni, hogy nekem nem barátnőm van, nekem csapatom van, mert annyira szeretem az ETO-t.” – mondta Máté nevetve, s még a szeme is csillogott az ETO nevét kiejtve.
„Az úgy volt, hogy 2014-ben volt egy világbajnokság, én akkor lettem fociszurkoló. „12 éves voltam akkor, az ultrák olyan jó hangulatot teremtettek, hogy az teljesen beszippantott engem. Szegény papám már nincs köztünk, de apával töretlenül járunk a meccsekre.” – mesélte Máté, aki az ETO-ért Debrecenből – ahova egyetemre jár – minden hétvégén hazautazik. A szurkolói lét több mint egy sportkedvelés. Ez egy életforma, amihez az ember a szívével kapcsolódik.
A szurkolói életérzés lényege, hogy tudod: sosem vagy egyedül. A csapatodért küzdesz a hangoddal, a jelenléteddel, a hiteddel. És amikor eljön a pillanat, a győzelem pillanata, minden fáradtság, minden csalódás eltűnik – csak a közös öröm marad, amiért újra és újra visszatérsz. Egy döntés arról, hogy jóban-rosszban kiállsz valami mellett, amit nem lehet pusztán ésszel megmagyarázni.
„A Stockholm elleni győzelemnél nagyon megörültem, mivel tudtam, hogy ez már sokat jelent nekünk az európai szereplésnél. Bevallom férfiasan, egy-két könnycseppet is le kellett törölnöm az arcomról” – mondta mosolyogva Csongor arra a kérdésre, sírt-e már ETO-meccsen örömében vagy bánatában.
És igen, a szurkolói lét arról is szól, hogy nem csak öröm, hanem bánat is érheti a tábort. Egy fájó vagy érthetetlen vereségnél összetörik a szív. De egy kihagyott helyzet, vagy netalán egy sérülés után a lelátón tapintható a feszültség és a csend. Ez is a sport. Az igazi szurkoló tudja, hogy ez is a történet része, fájó, de azt is tudja, hogy legközelebb is ott lesz és ugyanúgy, ha nem hangosabban buzdítja csapatát.
Szurkolónak lenni azt jelenti, hogy része vagy valami nagyobbnak. Egy történetnek, amit együtt írsz meg több ezer emberrel. És bár a játék a pályán zajlik, a szurkolói életérzés a lelátón születik – ott, ahol együtt dobban a szív, és ahol minden hang, minden zászló, minden tekintet ugyanazt üzeni: „Egy csapat van csak nyugaton!”
Szintén a témában: