Száznyolcvan asztalon tették közszemlére, árulták, cserélték az érméket, a régi pénzeket, a bélyegeket, a képeslapokat, a metszeteket a gyűjtők az 56. Nemzetközi Éremgyűjtő Találkozón a Széchenyi-egyetem Veres Péterről elnevezett szakközép- és szakképző iskolájában.

Parkolót a környéken nem lehetett találni. Magyar, szlovák és osztrák gyűjtők fém vagy bőr aktatáskákban hozták értékeiket. Nem is csak az áruk miatt csomagolták őket ilyen gondosan, hanem mert szerintük ezek az értékek megérdemlik a jó bánásmódot. Egyébként is a szívükhöz nőttek, találkoztam egy fővárosi eladóval, akitől azt kérdeztem: mi az, amitől a lenehezebben válik meg. Van itt egy arany és egy különleges bronz érmém, és a lelkem mélyén azért szurkolok, hogy ne legyen rá vevő. De az eszemmel tudom, hogy kell a pénz, a gyerekek is most építkeznek, muszáj segíteni őket. Meg aztán látom is rajtuk, hogy inkább a pénzt látják benne, de megértem, nincs az a lelki kapocs, ami engem köt össze ezekkel az érmékkel.

Egy másik gyűjtő állítja: ők szenvedélyes emberek, de nem teljesen függők, mind az alkoholisták vagy a drogos szenvedélybetegek. Nekik ennek a világnak a kultúrájára, történelmére, megtapintható tárgyi valóságára van szükségük.

Na, na – veti közben egy társuk. „Ti is ismeritek-  itt két nevet mond – az egyikük télen sem fűt, beköltözött a garázsába, alig eszik-iszik, futkároznak mellette az egerek és néha a patkányok, a nyugdíjának az utolsó fillérjeit is érmékre költi.”

Ők a kivételek – bólogatnak a többiek.

Győrben a Magyar Éremgyűjtők Egyesületének helyi vezetője a város kulturális életében mindenki által ismert Németh Vilmos.

„Leningrádban diplomáztam, utána az orenburgi gázvezetéken dolgoztam Ukrajnában a vasúti szállítás logisztikai vezetőjeként” – idézi vissza a kezdeteket. „Vittem ki Magyarországról az ott nem kapható farmereket, és régi orosz pénzekre cseréltem őket.  Amikor hazatértem, ez alapozta meg a gyűjteményemet. Sokan megvették volna, de én inkább bővítettem, természetesen nemcsak orosz, hanem minden más értékekkel.”

Évenként megjelenik a Magyar Nemzeti Bank éremkiadványának listája, ez az egyik beszerzési forrás. Az idén a Nobel-díjasokról, Jókairól, az aggteleki cseppkőbarlangról, és a 150 éve alakult közjegyzőség tiszteletére adtak ki érméket. A leginkább a már meghirdetett Szent László érmét várják a gyűjtők, úgy számolnak, hogy az arany 500 ezres akár másfél millióért is eladható lesz a piacon.

A gyűjtemény gyarapításának és eladásának másik módja a győrihez hasonló találkozókon való részvétel.

„Mi már csak a Dunántúlra jövünk” – mondja egy, főleg háborús érméket jelvényeket felsorakoztató házaspár. „Itt is sokkal kisebb a kereslet, kevés pénzük van az embereknek. Az Alföldön meg még rosszabb a helyzet.”

A budapesti Balogh Gábornál rácsodálkozom egy Rubik kocka érmére.

„Nem ritka ma már a háromdimenziós érme” – tájékoztat a tulajdonosa. Ő maga főleg az érvénytelenített érmék próbanyomatait gyűjti. Ezek nem hibásak, hanem egy sorozat első próbadarabjai, amit aztán karcolt vonallal érvénytelenítenek.

Rábökök az egyikre.

Jó orra van – nevet Balogh Gábor. – Ez a kedvencem, legalább kétszázezer forint az értéke.

A legnagyobb tömegkereslet a képeslapok iránt mutatkozik, sokan böngészik szülőhelyük régi képeit. Turkálni is szeretnek az emberek, remélik, hogy az egybeöntött fémérmék, vagy a sorba rakott papírpénzek között talán még az eladók által sem ismert ritkaságokra bukkannak.

A kincskeresés tartja fenn a legtöbb gyűjtőszenvedélyt.

Fotó: Ács Tamás