Ő volt a magyar történelem leghíresebb betyárja, akinek nevéhez számtalan legendás és valódi rablás fűződik. Negyven éven keresztül az Alföld lerettegettebb banditája volt, akinek emlékezetét a népköltészet és a szépirodalom egyaránt megőrizte.

1813-ban látta meg a napvilágot a röszkei-szegedi tanyavilágban. és természetesen már születése sem múlhatott el csodajelek nélkül, hiszen viharban érkezett, és állítólag világra jötte után lerúgta magáról a pólyát. Így adta tanújelét későbbi rendkívüli erejének. A rablóvezér gyermekkora mindennek dacára hányatottan alakult, mivel pár esztendős korában apját, Andrást Szegeden lopásért felakasztották. Egy tolvaj gyermekeként Sándor sem számíthatott túl sok szimpátiára és bizalomra a környező tanyavilágban, így aztán hamarosan ő is rablónak állt; először 23 évesen került a hatóságok kezére és a szegedi börtönbe. Szökése után bandát szervezett, mellyel lóháton járta az Alföld elhagyott pusztaságait, és rendszeresen lecsapott a gazdagabb tanyákra, valamint a vidéken keresztülhaladó utazókra.

Rózsa Sándornak összesen 60 bűnesetéről maradt feljegyzés, rablásai során mintegy 30 csendőrbiztos, szolgabíró és ellenálló áldozat életét oltotta ki. Ugyanakkor tudni kell, hogy Rózsa romantikus színben megörökített életmódját sokan követték akkoriban, főleg azok a férfiak, akik foglalkozásuk révén a társadalom peremére szorultak. Úgy tűnik, 1845-re belefáradt az állandó számkivetettségbe, ugyanis ebben az évben levelet küldött V. Ferdinánd királynak, melyben arra kérte az uralkodót, hogy kegyelmével biztosítsa számára a becsületes élet lehetőségét. Bécsben végül elutasították a betyár kérvényét.

Az 1848-49-es szabadságharc idején az Országos Honvédelmi Bizottmány vezetőjeként Kossuth Lajos elfogadta Rózsa hasonló céllal írt petícióját. A betyár és mintegy 150 fős különítménye ekkor a honvédek oldalán belépett a háborúba, és a karikás ostorral, pisztollyal felszerelt szabadcsapat elsősorban a déli szerbek ellen küzdött. Hosszú távon azonban bebizonyosodott, hogy a rabló alkalmatlan „pandúrnak”, így aztán Rózsa Sándor már a szabadságharc bukása előtt törvényen kívülre került, majd 1849 után újra körözést adtak ki ellene.

1857-ben komája, Katona Pál elárulta őt. A betyár Theresienstadt hírhedt börtönébe került, ahol a kiegyezést követő, 1868-as amnesztiáig raboskodott. Legmerészebb rablási kísérlete éppen az utolsó volt, mely során a Szeged és Budapest között közlekedő postavonatot próbálta meg kirabolni – sikertelenül. Ismét börtönbe került és innen már – idős kora és betegségei miatt – képtelen volt megszökni, és szabóként, majd harisnyakötőként dolgozott, egészen 1878-ban bekövetkezett haláláig.

Ha Rózsa Sándor nevét halljuk, ösztönösen a brit folklórból ismert Robin Hood figurája jelenik meg előttünk, egy igazságosztó képe, aki a népet sanyargató gazdagok ellenében a szegényeket védelmezi, és rablásait azért hajtja végre, hogy nekik adhassa zsákmányát. Ez a híres betyár esetében annyival egészíthető ki, hogy 1848-as szerepvállalása, és a Habsburg uralmat jelképező csendőrök elleni harca egy szabadságharcos imázst is kölcsönzött számára, aki bandájával – és az ottani demokratikus viszonyokkal – az egyenlőséget és a szabadságot testesítette meg. Ezek a motívumok nem csak a Móricz Zsigmond, Krúdy Gyula által írt szépirodalmi művekben, vagy az Oszter Sándor főszereplésével készített filmsorozat jeleneteiben köszönnek vissza, hanem már az egykorú ponyvákban is, melyek szerzői legendás rablásokat és kalandokat tulajdonítottak a csongrádi rablóvezérnek.