Május elseje a munka vagy a munkások ünnepe? Az osztályba sorolt, tömörült kétkezi munkások érdekérvényesítésének a napja, vagy a munkaalapú társadalomé?

Minek nevezzelek?

Az ipari forradalom idején kialakuló kiszolgáltatottság, a munkások tarthatatlan elégedetlensége teremtette meg a tüntetéseket a rövidebb munkaidőért, a nők és a gyerekek munkaerejének kihasználása ellen. A munkásmozgalmak az Egyesült Államokban erősödtek fel, s az akkori politikai és gazdasági hatalmat gyakorlók a sortűzzel válaszoltak a lázadás ellen. A szakszervezetek felkarolásával nemzetközivé fejlődő mozgalom eredményeképpen 1891-től minden május 1-jén a munka ünnepét tartják világszerte. A munkát, mint egzisztenciális létünk alapját, mint jogot, és annak gyakorlóját, a munkást. Hagyományosan főleg a kétkezi munkást, ám a technika fejlődésével, a robotika megjelenésével, majd a mesterséges intelligencia színre lépésével ennek az önkéntelen elkülönítésnek nincs értelme.

Egy nemzet nyelvének természete mindig megmutatja az adott társadalom demokráciájának fejlettségét, kultúrájának minőségét. Magyarországon ennek a névleg uralkodó osztálynak a tagjait összefoglalóan munkásnak nevezték. Később finomították „dolgozóra”, mert az barátságosabban hangzott. Az 1993-ban Győrben letelepedett Audinál következetesen munkatársnak hívják az alkalmazottakat. Ezzel egy szociológiai csoportba sorolnak mindenkit, akit ők foglalkoztatnak. Idővel egyre több társaság vette át ezt a rokonszenves kifejezést.

A megszűnő „kiváltságok”

Visszatérve a volt szocialista országokra: az osztálytársadalmak megszűnésével a „munkások” privilégiumai is érvényüket vesztették. Győrben például a gépipar rohamos fejlődésével egyre több ember költözhetett be a környékbeli falvakból a nekik épített lakótelepek panelházaiba, melyek kétségtelenül nagyobb komfortot, kényelmet jelentettek addigi lakásaiknál. Egy kevésbé rokonszenves megkülönböztetés a származás szerinti megosztottság. A munkás származású emberek gyermekei könnyebben jutottak be az egyetemekre, jobb iskolákba, munkahelyekre, mint értelmiségi közegben felnövő társaik, különösen, ha még a párttagságot is vállalták.

Ki marad itthon?

Magyarországon és Győrben a kiemelkedően nagy külföldi vagy részben magyar társaságok még nem szenvednek komoly munkaerőhiánytól, de az előszele többségüket már elérte. Nyilván többet tudnak fizetni, mint a hazai kis- és középvállalatok, s jobb, korszerűbb feltételeket képesek teremteni számukra, ez megtartó erő. Az önálló, továbbra is főként kétkezi munkát végző hazai szakemberek – akikből Nyugat-Európában is hiány mutatkozik – jelentős, elsősorban fiatalabb része azonban inkább Nyugat-Európát választja: ha nem is feltétlen hazájának, de munkahelyének.

A munka és a bér összhangja a fő vonzerő. Ez a piac kikerülhetetlen törvénye. Legyünk ebben az értelemben is törvénytisztelő ország.