Szijjártó: a háború nem megoldás

Illusztráció: Szijjártó Péter hivatalos Facebook oldala
MTI
2022.02.24. 13:36

A háború nem megoldás, a háború szenvedést hoz, a háború a lehető legrosszabb forgatókönyv - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Bahreinben.

Szijjártó Péter első magyar külügyi vezetőként tett hivatalos látogatást a Bahreini Királyságban. Manámában partnerével, Abdullatif bin Rashid Al Zayanival tárgyalt, ezt követően közösen tartottak sajtótájékoztatót.

Magyarországot súlyos aggodalommal tölti el mindaz, ami Ukrajnában történik, aggódunk a fejlemények miatt, kiállunk Ukrajna szuverenitása és területi integritása mellett – jelentette ki a tárcavezető.

Hangsúlyozta: szomszédos országként számunkra különösen fontos, hogy Magyarország kimaradjon ebből a háborús konfliktusból. Meg kell védenünk Magyarországot, meg kell védenünk a magyar emberek biztonságát – jelentette ki.

Szijjártó Péter hozzátette: vannak olyan kezdeményezések, amelyek általában a politika bal oldaláról érkeznek, amelyek azt próbálják elérni, hogy Magyarország akár fegyverzettel, felszereléssel vagy katonákkal szálljon bele ebbe a konfliktusba.

A miniszter ezt rendkívül felelőtlennek nevezte és kijelentette: a kormány ezeket nem támogatja és nem tesz ilyet, mert meg kell védenünk magunkat attól, hogy belesodródjunk ebbe és nem is engedjük, hogy bárki belesodorja Magyarországot, a magyar embereket bármilyen háborús konfliktusba.

Folyamatosak az egyeztetések arról, hogy a NATO és az Európai Unió milyen közös válaszokat adjon erre a válságos helyzetre. Mi is részei vagyunk a közös válasz előkészítésének, az Európai Tanács csütörtök esti ülésen részt vesz Orbán Viktor miniszterelnök, a magyar Külgazdasági és Külügyminisztériumba csütörtökön délelőtt berendeltük az Oroszországi Föderáció budapesti nagykövetét és vele is közöltük a magyar kormány álláspontját” – jelentette ki Szijjártó Péter.

Kérdésre válaszolva hangsúlyozta: rendkívüli módon sajnálja, hogy a világ legerősebb és legnagyobb országainak diplomáciai erőfeszítései sem voltak elegendőek a háború elkerüléséhez.

“Arra kérem az Ukrajna középső és keleti területén tartózkodó magyar állampolgárokat, használják ki a kijevi magyar nagykövetség által nyújtott biztonságot”  – fogalmazott.

Szijjártó Péter a sajtótájékoztatón kitért arra, hogy a Közel-Kelet, az Öböl-térség biztonsága szorosan összefügg Európa biztonságával és Magyarország nagyra becsüli azt a stabilizáló szerepet, amelyet a Bahreini Királyság játszik a térségében. “Azt is nagyra tartjuk, hogy a Bahreini Királyság aláírta az Ábrahám-megállapodásokat, és ezzel megkezdte kapcsolatai rendezését Izrael Állammal”.

A tárcavezető közölte, hogy a két ország közötti kereskedelmi forgalom 40 százalékkal nőtt, tavaly meghaladta a 20 millió dollárt. Nagy magyar vállalati érdeklődés van a bahreini piac iránt, ezt bizonyítja, hogy 48 magyar vállalat vezetője vett részt a bahreini az üzleti fórumon. “Hogy ők sikeresek lehessenek, az Eximbank 56 millió dolláros hitelkeretet nyitott” – szögezte le Szijjártó Péter.

Elhangzott, hogy bíztató tárgyalások zajlanak a kibervédelem és az informatika terén és mérföldkő lehet a legnagyobb magyar vállalat bahreini piacra lépése: a Mol a helyi olajkitermelés hatékonyabbá tétele érdekében folytat tárgyalásokat.

Kérdésre válaszolva Szijjártó Péter elmondta: Magyarország manámai képviseletnyitása után Bahrein is tiszteletbeli konzuli képviseletet hoz létre Magyarországon.

Csütörtökön első alkalommal ülésezett a bahreini-magyar gazdasági vegyes bizottság, amelyet Abdullatif bin Rashid Al Zayani gyümölcsözőnek nevezett. A bahreini külügyek irányítója elmondta: magyar kollégájával megállapodtak arról, hogy elmélyítik a kapcsolatokat a megújuló energia, a vízminőség javítása, az egészségügy területén, az orvosi technológiák fejlesztésében. Szó volt az oktatási együttműködés fejlesztéséről, a kulturális és sportkapcsolatok lehetőségeiről. A felek egy közös munkatervet rögzítettek, és előkészítik a befektetések ösztönzését, a kettős adóztatás elkerülését erősítő megállapodást. A találkozón együttműködési megállapodást írtak alá a diplomáciai képzésről a Magyar Diplomáciai Akadémia és a Mohamed bin Mubarak Al Khalifa Diplomáciai Akadémia között.
    

Kapcsolódó témák: #háború | #külpolitika | #Ukrajna |