Paralimpia

Veres Amarilla döntős párbajtőrben

Fotó: MTI/Illyés Tibor
MTI
2021.08.26. 11:53

Veres Amarilla döntőbe jutott a kerekesszékes vívók párbajtőrversenyében csütörtökön a tokiói paralimpián.

 A nők A kategóriás küzdelmében – azaz a kevésbé sérültek között – Veres a csoportjából simán jutott tovább négy győzelemmel és egy vereséggel, ezzel együtt a 16 fős mezőny hiányos 16-os tábláján így is vívnia kellett. Ott előbb az amerikai Shelby Jensent fölényesen verte, majd az orosz Alena Jevdokimovát nagy küzdelemben múlta felül.

Fotó: MTI/Illyés Tibor

A fináléért azzal a kínaival kellett megmérkőznie, aki előzőleg Krajnyák Zsuzsannát búcsúztatta. Veres tudatosan vívott, és váratlan győzelmet aratott. Három gyors tussal meglepte esélyesebb, a 2019-es világbajnokságon és előtte a riói paralimpián is ezüstérmes ellenfelét, kívülről többször jött az edzői utasítás, hogy “csak előre”, mivel a magas Csing Pien az előre-hátra hajlásokból gyakran ér el találatokat. Veres 4-1-nél sárga lapot kapott, mert pont egy ilyen szituációban elemelkedett a székről, de a következő tust így is ő adta.

A folytatásban azonban ellenfele felzárkózott egy-két tusra, döntetlen viszont egyszer sem volt. A taktika további részeként a magyar vívó igyekezett mindig felül szúrni, és ez többnyire össze is jött neki. Így még az is belefért a számára, hogy egy alkalommal újabb figyelmeztetés – ezúttal már piros lap – járt korai indulásért, ami büntetőpontot vont maga után. 14-12-nél együttes találattal lett meg a győzelem, majd Veres pár másodperc múlva összeölelkezett a páston edzőjével, Kovács Ivánnal, miközben jól hallhatóan azt mondta: “nem hiszem el”.

Fotó: MTI/Illyés Tibor
A magyarok eredménye a direktkieséses táblán, párbajtőr:

nők (A kategória):

nyolcaddöntő:
Krajnyák Zsuzsanna-Justine Charissa NG (hongkongi) 15-12
Veres Amarilla-Shelby Jensen (amerikai) 15-5

negyeddöntő:
Veres-Alena Jevdokimova (orosz) 15-13
Csing Pien (kínai)-Krajnyák 15-4

elődöntő:
Veres-Csing Pien 15-13

Minden információ a második napról ITT!