Tokió2020

Tótka és Csizmadia is a középfutamban K-1 200 méteren

Fotó: MTI/Kovács Tamás
MTI
2021.08.04. 03:00

Tótka Sándor és Csizmadia Kolos is megnyerte szerdai előfutamát kajak egyes 200 méteren, így készülhet a csütörtöki folytatásra a tokiói olimpián.

Nyitóképünkön Tótka Sándor.

Csizmadia, az Angyalföldi VSE 25 éves kajakosa az olimpiai és világbajnoki címvédő Liam Heath-szel került egy futamba, s vele, valamint a spanyol Carlos Arevalóval vívott nagy csatát a továbbjutásért érő első két helyért, s végül meglepetésre a brit kényszerült reményfutamra. Csizmadia egy századmásodperccel ugyan, de megnyerte a futamot.

Az újpesti Tótka Sándor, aki néhány napja ünnepelte a 27. születésnapját, a szám friss Európa-bajnokaként száll vízre a japán fővárosban, s az előfutamban nem igazán akadt komoly ellenfele. Magabiztos győzelemmel lépett tovább a középdöntőbe.

Az ötkarikás lebonyolítás szerint az első pályáról nem lehet egyből a fináléba kvalifikálni, az első, illetve második hellyel azonban a középfutam előtt megspórolható az úgynevezett reményfutam.

“A versenybírók nagyon szigorúak itt, nem gondoltam, hogy berajtoltam, de ők mégis úgy ítélték meg, hogy igen. A második rajtom így biztonsági volt, ezzel együtt remekül sikerült és az oldalszélre is jól reagáltam” – nyilatkozott Tótka Sándor. – “Holnap új nap, új hőmérséklet, új szél, meglátjuk. A meleget bírom, nyári gyerek vagyok, tőlem jöhetne még plusz tíz fok is. Mindenre fel vagyok készülve, még arra is, ha alulról fújna a szél.”

Hozzátette: megveregette Csizmadia Kolos vállát, mert szerinte versenyzőtársa is nagyon jó munkát végzett.    

Az ötkarikás lebonyolítás szerint az első pályáról nem lehet egyből a fináléba kvalifikálni, az első, illetve második hellyel azonban a középfutam előtt megspórolható az úgynevezett reményfutam.

A nap folyamán még további hat magyar egység száll vízre.

Kapcsolódó témák: #kajak-kenu | #Magyarock | #olimpia | #Tokió2020 |