Tokió2020

Takács továbbjutott, Balla a reményfutamban C-1 200 méteren

Fotó: MTI/Bruzák Noémi
MTI
2021.08.04. 03:58

Szerdán bemutatkozott az olimpiai programban a női kenu, mégpedig magyar szereplőkkel: Takács Kincső bejutott a középfutamba, Balla Virág pedig reményfutamozik kenu egyes 200 méteren.

Nyitóképünkön: Balla Virág (elöl) és Takács Kincső, kenusok a tokiói olimpiára utazó csapat tagjai a szolnoki edzőtáborban.

 A fiatal szakág most először szerepel az ötkarikás programban.

A győri versenyzők közül, akik a hét folyamán később együtt párosban is vízre szállnak a Sea Forest kajak-kenu pályán, elsőként a vállsérülés miatt visszalépett Horányi Dóra helyére beugró, négyszeres Európa-bajnok Balla mutatkozott be. Azonos futamba került a szám egyik favoritjával, a világbajnoki címvédő amerikai Nevin Harrisonnal, akinek a sikeréhez ezúttal sem férhetett kétség, s bár mögötte harcolt a második, továbbjutó helyért, harmadikként ért célba kubai riválisa mögött, így később a reményfutamból biztosíthatja a helyét a középdöntőben.

A világ és Európa-bajnok Takács Kincső is nagyot küzdött első pályáján, de végül a győztes lengyel kenus mögött sikerült elcsípnie a második, továbbjutó helyet.

“Nagyon jó érzésekkel telt ez a néhány nap itt Tokióban, Virággal együtt nagyon jól érezzük magunkat és hálásak vagyunk, hogy történelmet írhatunk, női kenusként itt lehetünk az olimpián. Remélem, hogy ez a könnyedség megmarad a verseny végéig” – nyilatkozott Takács Kincső.  

Női C-1 200 méteren 32-en küzdenek az érmekért és a helyezésekért, köztük a kanadaiak 11-szeres világbajnoka, Laurence Vincent-Lapointe, akit korábban doppingoláson értek, de később felmentettek, mert elfogadták a védekezését, mely szerint a tiltott szer volt barátjának testnedvéből került a szervezetébe. Mivel a kvalifikációs versenyeken az eljárás idején nem vehetett részt, kvótát sem tudott szerezni, de a kanadaiak – élve egy szabályok között talált kiskapuval – az egyik női kajakos indulási jogukat neki adták, így – bár a nemzetközi kajak-kenus közösség, így a magyarok is felháborodva fogadták ezt – mégis vízre szállhat Tokióban, ahol szerda reggel fölényesen megnyerte futamát.

Kapcsolódó témák: #kajak-kenu | #Magyarock | #olimpia | #Tokió2020 |