Tokió2020

Szőke Alex nem bírt súlycsoportja egyik legjobbjával

Fotó: MTI/EPA/Nic Bothma
MTI
2021.08.02. 06:39

Szőke Alex vereséget szenvedett a kötöttfogású birkózók 97 kilogrammos kategóriájának negyeddöntőjében a tokiói olimpián.

Az ESMTK 21 éves versenyzője egy győzelem után 6-2-re kapott ki a súlycsoport jelenlegi legjobbjának számító, kétszeres világ- és Európa-bajnok Musza Jevlojevtől.

A mérkőzést a magyar kezdte jobban, egy kiléptetéssel, majd az orosz intésével 2-0-ás előnybe került és lentről sem volt messze az akciótól, billentési kísérlete biztató volt. A folytatásra aztán az orosz klasszis felszívta magát, és még a harmadik percben egy lendületes akcióval szőnyegen kívülre tette riválisát és egyenlített, majd egy kiléptetéssel 3-2-re átvette a vezetést.

A második menet elején is Jevlojev volt energikusabb, Szőkét meg is intették (2-4), s ugyan parterhelyzetből szépen védekezett, állásból viszont az orosz levitte őt (2-6) és ezzel eldöntötte a meccset.

Amennyiben az első helyen kiemelt orosz a közép-európai idő szerint 11.15-kor kezdődő elődöntős programban fináléba jut, akkor Szőke kedd délelőtt a vigaszágon folytathatja a küzdelmet.

“Harmadszor találkoztunk, de ez volt a legszorosabb meccsünk. Erősebb és tapasztaltabb, a végére pedig el is fáradtam. Bár csalódott vagyok, azért látom, hogy jó az irány” – értékelt röviden a juniorok között Európa-, a kadétok között pedig világ- és Európa-bajnok magyar tehetség, aki 99 százalékig biztos volt benne, hogy Jevlojev vigaszágra segíti őt.

Az orosz nem is okozott csalódást, 7-1-re nyerte az elődöntőjét, így Szőke kedden közép-európai idő szerint 4 órától a vigaszágon folytathatja a küzdelmet és amennyiben legyőzi a georgiai Giorgij Meliát, akkor a délutáni programban a bronzéremért csatázhat majd a lengyel Tadeusz Michalikkal.

Nyitóképünkön:  Szőke Alex (pirosban) és a cseh Artur Omarov, nyolcaddöntő, Fotó: MTI/EPA/Nic Bothma

Kapcsolódó témák: #birkózás | #Magyarock | #Tokió2020 |