Tokió2020

Kipchoge megvédte címét férfi maratonfutásban

Fotó: MTI/AP/Kadzsijama Sudzsi
MTI
2021.08.08. 02:56

A kenyai Eliud Kipchoge megvédte címét férfi maratonfutásban a tokiói olimpia zárónapján, vasárnap.

A 36 éves atléta – aki 2019 októberében, Bécsben elsőként teljesítette 2 órán belül a maratont 1:59:40 órás idővel – a harmadik versenyző az ötkarikás játékok történetében, aki két egymást követő olimpián győzött a 42,195 kilométeres távon. A hivatalosan 2:01:39 órával világcsúcstartó Kipchoge végig az élmezőnyben futott, és a 35. kilométertől már egyedül vezetett. Mögötte meglepetésre holland és belga maratonista érkezett a célba.

A 106 fős mezőnyből 30-an is feladták a versenyt, pedig ezúttal 26-28 fokban került sor a versenyre, igaz magas, 80 százalékos páratartalom mellett.

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság 2019-ben döntött úgy, hogy a Tokióban várható hőségre és magas páratartalomra tekintettel az 1100 kilométerrel északabbra lévő Szapporóba helyezi át a maratoni számok mellett a gyaloglóversenyeket is. Ennek ellenére pénteken a női 20 kilométeres gyaloglás alatt 35 Celsius-fok volt Szapporóban is.

Kapcsolódó témák: #maraton | #olimpia | #Tokió2020 |