Tokió2020

Karakas Hedvig kiesett az első meccsen

Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt
MTI
2021.07.26. 06:04

Karakas Hedvig kikapott első mérkőzésén, így kiesett hétfőn a cselgáncsozók 57 kilogrammos súlycsoportjában a tokiói olimpián.

A BHSE tavalyi Európa-bajnoka a lengyel Julia Kowalczykkal kezdett a Nippon Budokan csarnokban, a 23 éves ellenfél eddigi legnagyobb eredménye a 2019-es vb-bronzérem volt.

Ami az egymás elleni mérlegüket illeti, a 2009-ben vb-harmadik magyar nyerte korábbi egyetlen találkozójukat, amelyre két éve került sor a tel-avivi Grand Prix-n.

Második összecsapásukon Toncs Péter tanítványa kezdeményezett többet, de nem találta a fogást ellenfelén. Másfél perc telt el az összecsapásból, amikor megint Karakas próbált indítani, de Kowalczyknak sikerült egy fejenátforgatással eldobnia őt. A zsűri visszanézte videón az akciót, és úgy ítélte meg, hogy a magyar az oldalára esett, így a bíró vazaarit jelzett. Karakast nem sokkal később megintették kilépésért, és ment előre, de ez csak arra volt elég, hogy a lengyelt is figyelmeztesse a bíró az utolsó percben.

“Nem volt lent a két könyököm, és onnan beleforgatott, de meg kell néznem videón, pontosan hogyan történt” – mondta a mérkőzést eldöntő akcióról Karakas Hedvig.

“Mindig viszonylag simán megvertem eddig, akár edzőtáborban vagy versenyen. Tudtam, hogy nem akar majd dzsúdózni, elteszi a kezét, nem értem, miért nem intették.” Hozzátette, “beleragadt” abba, hogy a lengyel nem próbált akciót indítani, és a vazaari után már nem tudott váltani.

Ezzel magyar szempontból véget ért a dzsúdós versenynap. Kedden Özbas Szofi (63 kg) és Ungvári Attila (81) lép tatamira az olimpián.

Kapcsolódó témák: #cselgáncs | #Magyarock | #Tokió2020 |