Tokió2020

Kapás Boglárka negyedik 200 méter pillangón

Fotó: MTI/Kovács Tamás
Győr+
2021.07.29. 04:34

A magyar úszónő a saját egyéni csúcsát úszta meg, ez a negyedik legjobb helyre volt elég a döntőben.

Az UTE 28 éves versenyzője a megszokottaknak megfelelően a táv első felében még a középmezőnyben tempózott, majd a második 100-on ritmust váltott és egyre feljebb tört.

Az olimpiai csúccsal diadalmaskodó kínai Csang Jü-fejt nem volt esélye utolérni, de a többi riválisát egyre jobban megközelítette, azonban végül két amerikai ellenfelét sem érte utol, így 2:06.53 perces idejével negyedikként csapott a célba.

Bíztam benne, hogy az érem összejön, kiadtam magamból mindent, ez van. Kenderesi után én is negyedik lettem. Gyanítottam, hogy a kínai nyer, de a két amerikairól azt gondoltam, hogy meg tudom verni őket. Negyedik lettem, szerintem ez sem rossz”

– nyilatkozta az M4-nek a döntő után.

Kapás mindössze három századdal maradt el az egyéni csúcsától.

Kapcsolódó témák: #Magyarock | #olimpia | #Tokió2020 | #úszás |