Tokió2020

Hoztuk a kötelezőt Dél-Afrika ellen

Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt
Győr+
2021.07.29. 04:03

A magyar válogatott a papírformát érvényesítve 23-1-re legyőzte csütörtökön a dél-afrikai együttest a tokiói olimpia férfi vízilabdatornájának harmadik fordulójában.

A magyar válogatott az első fordulóban 10-9-re alulmaradt Görögország legjobbjaival szemben, majd 16-11-re kerekedett a házigazda japán együttes fölé. Az afrikai együttes az olaszoktól és amerikaiaktól is súlyos vereséget szenvedett, a csütörtöki találkozót 5-41-es gólkülönbséggel, pont nélkül várta.

Märcz Tamás csapata a nap első mérkőzését játszotta, a helyi idő szerint 10 órakor megkezdődött összecsapáson kötelező volt számára a győzelem. A keretből a csapatkapitány Varga Dénes maradt ki a frissessége fenntartása érdekében. Az előzetes terv az volt, hogy a két kapus, Nagy Viktor és Vogel Soma megosztva védi majd a kaput, félidei cserével.

A rivális védelmét három és fél perc után Manhercz Krisztián törte fel először, majd Hárai Balázs emberfórból, Manhercz pedig egy gyors támadás végén távolról volt eredményes. A nyitó felvonás végén Angyal Dániel kétszer is betalált centerből, ám második találata már a negyed végét jelző dudaszó után esett, így videózás után nem adták meg.

A második nyolc perc Vámos Márton góljával indult, blokkok mellett talált utat a kapuba a labda, Hosnyánszky Norbert váratlanul elvégzett szabaddobásával pedig már féltucat találatnál járt a magyar válogatott. Pásztor Mátyás életerős lökete és Manhercz megúszása után is nőtt a különbség, majd Jansik Szilárd ötméteresből megszerezte első gólját az olimpián. Hátul a kapuban kezdő Nagy Viktor kevés dolgát tökéletesen megoldotta, a kapujára tartó mind az öt lövést fogta, így kapott gól nélkül adta át helyét Vogel Somának.

A fordulást követően Erdélyi Balázs emberelőnyből szerezte a tizedik magyar találatot. Jansik kettős fórból, Manhercz pedig negyedik lövéséből negyedszer volt eredményes. Vogel kettős emberhátrányban is sikerrel őrizte a magyar kaput. Az ötkarikás újonc Mezei Tamás a kapunak háttal, víz alól csavarta be centerből első gólját Tokióban, Vámos ismét villant, majd Erdélyi – szintén centerből – fejezett be egy végletekig kijátszott akciót. Angyal nagy lövése, Erdélyi ziccere fért még bele a játékrészbe.

A záró negyed elején Pásztor is megszerezte második találatát, Vogelnek közeli lövést kellett hárítania, Vámos középről, hátulról, majd kapásból volt eredményes, utóbbi már a 20. magyar gól volt. Az első dél-afrikait Nicholas Rodda két perccel a végső dudaszó előtt szerezte meg, Manhercz ötödik találatával állította vissza a húszgólos különbséget. Ehhez a széthullott dél-afrikai védekezést kihasználva Pásztor ziccerből két találatot toldott hozzá. Így végül 22 gólos különbséggel sikerült megnyerni a mérkőzést úgy, hogy a mezőnyjátékosok közül egyedül Zalánki Gergő nem talált be.

“Azt, amit szerettem volna a meccstől, megkaptam: lőjjünk sok gólt, gyorsan vezessük a támadásokat és jó százalékkal értékesítsük a helyzeteket. Fontos szempont volt az is, hogy kevés gólt kapjunk, átlátható és egyértelmű legyen a védekezés” – értékelt az M4 Sportnak szövetségi kapitány. Märcz Tamás hozzátette, mivel pörgősek voltak a felúszások, ezek kiváltották a meccs “edzés jellegét”.
  

A folytatásban várhatóan nehezebb dolga lesz a magyar válogatottnak, amely szombaton az Egyesült Államok ellen száll vízbe.

Kapcsolódó témák: #Magyarock | #olimpia | #Tokió2020 | #vízilabda |