Tokió2020

Futamgyőzelemmel jutott tovább a női kajaknégyes

Fotó: MTI/Kovács Tamás
MTI
2021.08.06. 03:33

A magyar női kajaknégyes megnyerte előfutamát, ezzel bejutott a középdöntőbe 500 méteren a tokiói olimpián.

Az ötszörös ötkarikás bajnok Kozák Danuta sztrókolta Kozák, Csipes Tamara, Kárász Anna, Bodonyi Dóra összeállítású egység már első pályáján összekerült a nagy riválisnak tartott új-zélandiakkal és fehéroroszokkal, s velük is vívott nagy csatát a továbbjutásért. A táv nagy részében a háromszoros tokiói bajnok Lisa Carrington vezette új-zélandiak vezettek, de aztán a hajrában a rákapcsoló magyarok elhúztak mellettük és viszonylag magabiztos előnnyel ők értek elsőként a célba.

A magyarok kétszeres címvédők ebben a számban, Kozák Londonban és Rióban is a győztes csapat tagja volt, és öt éve a csütörtökön egyesben ezüstérmes Csipes is tevékeny részese volt a sikernek. A korábban Tokióban Kozákkal párosban bronzérmes Bodonyi, valamint Kárász most szerepel először olimpián.

Nagyon oda kellett koncentrálni a rajtra, mert tudjuk, hogy az új-zélandiak gyorsak, de ez nem kétszáz méter. Náluk Lisán (Carrington) kívül a másik három lány nem nagyon bírja végig az ötszázat” – értékelt az MTI-nek Csipes Tamara. – “Nálunk mind a négyen végig bírjuk, úgyhogy az utolsó kétszáz méteren szeretnénk eldönteni ezt a versenyt. És nagyon akarjuk!”

A magyarok kétszeres címvédők ebben a számban, Kozák Londonban és Rióban is a győztes csapat tagja volt, és öt éve a csütörtökön egyesben ezüstérmes Csipes is tevékeny részese volt a sikernek. A korábban Tokióban Kozákkal párosban bronzérmes Bodonyi, valamint Kárász most szerepel először olimpián.

“Rég ültünk össze, úgyhogy kellett a tegnap délutáni közös evezés. De a mai még jobban sikerült, mert nem voltunk annyira fáradtak, mint tegnap. Egyébként jól vagyok” – mondta Kozák Danuta, hozzátéve, hogy most visszamennek a szállásukra és a délutánt pihenéssel töltik.

Arra a kérdésre, hogy milyen a vezérevezős szerepe, amely viszonylag új a számára, a Ferencváros kajakosa a következőképpen válaszolt: “Tetszik, nagy a felelősség, de ha ilyen lányok ülnek mögötted, akkor nincs gond.”

A pénteken kezdődő számokban szombaton rendezik majd a középfutamokat és a döntőket.

Kapcsolódó témák: #kajak-kenu | #Magyarock | #olimpia | #Tokió2020 |