Tokió2020

Bragmayer Zsanett a 12. helyen végzett triatlonban

Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt
MTI
2021.07.27. 02:12

Bragmayer Zsanett a 12. helyen végzett a női triatlonosok versenyében kedden a tokiói olimpián, míg a másik magyar, Kovács Zsófia kiesett.

Nyitóképünkön: Bragmayer Zsanett

Az 56 fős mezőnyt az időjárás ezúttal alaposan próbára tette. A kezdést jégeső nehezítette – ezért 15 perces késéssel tudtak rajtolni -, a folytatást szél és hideg hőmérséklet, majd a végén már mindez páraként jelentkezett.

Az 1,5 kilométer úszásból, 40 kilométernyi kerékpározásból, 10 kilométeres futásból álló távon az esélyesek ötfős csoportja kerékpáron már meglépett, Bragmayer az üldözők között azonban nagyszerűen tartotta magát. Az utolsó számra a 12. helyen vágott neki, amelyet bravúrral meg is tartott.

A magyar női triatlonosok közül ez a legjobb olimpiai helyezés, az eddigi csúcsot Edöcsény Nóra 2000-es szereplése jelentette, aki Sydneyben a 19. volt.

Kovács Zsófia. Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

A harmadik olimpiáján induló Kovács Zsófiát közben lekörözték, így 19 társához hasonlóan nem tudta befejezni a versenyt.

Az aranyérmet a 33 éves bermudai Flora Duffy szerezte meg nagy fölénnyel. Ez volt Bermuda első olimpiai aranyérme. A férfiak versenyében hétfőn a magyarok közül Bicsák Bence a hetedik, Tóth Tamás pedig a 29. helyen végzett.

Eredmények:

triatlon, nők, olimpiai bajnok:
Flora Duffy (Bermuda) 1:55.36 óra
2. Georgia Taylor-Brown (Nagy-Britannia) 1:56.50
3. Katie Zaferes (Eghyesült Álalmok) 1:57.03
…12. Bragmayer Zsanett 2:00.00
Kovács Zsófia helyezetlen.

Kapcsolódó témák: #Magyarock | #Tokió2020 | #Triatlon |