Tokióból jelentjük

Az utolsó tánc: Laci elköszönt

Fotó: MTI/Kovács Tamás
Nagy Roland
2021.07.30. 06:45

Még ezt az utolsót, az ötödik olimpiáját bevállalta, mert érezte, van benne annyi, hogy nem kell majd szégyenkeznie a tokiói eredménye miatt. Azzal a pályafutással a háta mögött, amit ránk hagy, egyébként sem kellene, soha.

Megbeszélte a feleségével, hogy eljön Japánba, rajtkőre áll 200 vegyesen, és ha minden összejön, akkor egy olimpai döntővel zárja le ezt a csodálatos karriert, visszavonul, a civil életére koncentrál. Ahogy ő mondta itt nekünk: Ideje már rendet tenni otthon a garázsban. Előtte még – 35 évesen – úszott egy döntőt, ami óriási eredmény, hetedik lett, ez volt az utolsó tánc. 

“Ennyi volt az én időm, ennyi volt az én úszásom. Most leginkább szeretnék hazamenni, a feleségemmel lenni, és sokat pihenni, ám hogy utána mi lesz, azt majd meglátjuk. Sajnálom, hogy apám ezt már nem érhette meg, bár ő biztosan azt mondta volna, ezt már ne erőltessem. Hálával tartozom neki, az édesanyámnak, a nagyszüleimnek, a barátaimnak, mindenkinek, aki támogatott abban, hogy úszó lehessek.” – mondta a kamerák előtt. 

Fotó: MTI/Kovács Tamás

Laci egyetlen balszerencséje – emlegeti a sajtó nagyon gyakran, és neki biztosan elege van már ebből a felvetésből – az volt, hogy vele egyidőben volt a csúcson a “Földönkívüli”, minden idők legeredményesebb bajnoka Michael Phelps. Ha nincs az amerikai, vagy Peking előtt az a sérülés, Cseh most többszörös olimpiai aranyérmes lenne, ez nem “ha”, ez biztos. Így mindig az ezüst jutott neki, de nem bírom leírni, hogy csak az ezüst. Cseh Laci a valaha volt legjobb, azok közül, akik nem állhattak fel olimpián a dobogó tetejére, de többször megtehette ezt világbajnokságokon. 

Laciból – szerencsére – sosem élt meg jól a bulvársajtó, ő nem kereste a feltűnést, ha nem írtak róla, akkor sem kreált műeseményeket maga köré, csak hogy foglalkozzanak vele. Tette a dolgát, ahogy a legnagyobb bajnokok. Számomra ez tette még nagyobb példaképpé, egy, a tisztelet legmagasabb fokát kiérdemlő emberré.

Sosem szerettem, ha egy sportoló feltűnési viszketegségben szenved, a Connor McGregor-féle bazári majomkodástól pedig egyenesen irtózom. Cseh László ennek a végletnek épp az ellenkezője, és ezért az ellenfelei is mindig egy alázattal dolgozó legendaként beszéltek, beszélnek róla. Volt itt Tokióban is egy megható jelenet, még a 200 vegyes előfutamában követően a mixed zónában: az egyik ellenfele állt be mellé amikor nyilatkozott, és ott köszönte meg, hogy együtt versenyezhet vele. 

Fotó: MTI/Kovács Tamás

Többször készítettem Lacival interjút, és még ha nem is volt éppen kedve nyilatkozni, mindig kellemes, laza beszélgetés lett a vége, a titka pedig az volt, hogy nem alapból ellenségként, szükséges rosszként kezelte az újságírót. A 2008-as pekingi olimpiáról jöttek éppen haza a sportolók az aranygéppel, és az egyik fővárosi csarnokba érkeztek, ahol vártunk rájuk. Ezer interjút adtak, lehetetlen volt sorra kerülni, én pedig már sétáltam a kijárat felé, amikor ő is jött a folyosón. Mosolygott egyet, és csak annyit mondott, “Gyere beszélgessünk a parkolóban, ott nincs ekkora felhajtás”.  Azzal köszöntem el tőle, hogy biztos vagyok benne, lesz aranyérme olimpián. Nem lett, de mégis bajnokként emlékszik majd rá mindenki.

A legtöbbet talán az mond el a magyar legendát körülvevő szeretetről és elismerésről, hogy az olimpiai bajnoki címet most megszerző kínai srác, Wang Shun meghajolt előtte a verseny végén. Kerek és csodálatos volt ez a pályafutás.

Köszönjük, Laci!

Hallgassátok meg Roland ma reggeli bejelentkezését a Győr+ Rádióban is!