Tokió2020

A vitorlázó Berecz nyolc futam után is harmadik

Fotó: MTI/EPA/C. J. Gunther
MTI
2021.07.31. 10:48

A Finndingiben szereplő Berecz Zsombor nyolc futam után továbbra is a harmadik helyen áll a tokiói olimpián.

 A világ- és Európa-bajnok magyar vitorlázó szombaton előbb a harmadik helyen ért célba, majd a nyolcadik részversenyben ötödik lett úgy, hogy a 11. helyről kapaszkodott fel.

A dobogóért folyó küzdelemben a sorrend nem változott, a címvédő brit Giles Scott újabb első helyet szerzett – ez volt ötödik futamgyőzelme -, így hat helyezési ponttal vezet a spanyol Joan Cardona és kilenccel Berecz előtt.

A negyedik holland Nicholas Heiner hét, az új-zélandi Junior Josh pedig kilenc pont hátrányban van a magyar hajóssal szemben.

A finndingisekre vasárnap még két futam vár, majd kedden következik a legjobb tíz számára az éremverseny az Enosima Jachtkikötőben.

Berecz az M4 Sportnak nyilatkozva, a korábbinál kisebb szélre utalva azt mondta, jobban feküdt neki a szombati pálya, mint a két nappal ezelőtti.

Nagyon jól vitorláztam, az első futamban mindenki kicserélődött körülöttem, én nem rizikóztam, a másodikban pedig szokásomhoz híven egy kicsit hátulról kezdtem, onnan zárkóztam fel” – elevenítette fel a történteket.

Beszélt arról is, hogy a befutónál elsötétült előtte a világ, nem tudta, hol van, ami korábban csak egyszer-kétszer fordult elő vele.

Azt tehát nem mondhatom, hogy nem hajtottam ki magam. Megerősítettem a pozíciómat az élmezőnyben, holnap hasonló jó eredmény kell, és akkor, ahogy korábban is mondtam, az utolsó futamban fog majd eldőlni a verseny. Minden pontnak lesz jelentősége a medálrészben, erősíteni kell holnap ezt a pozíciót, vagy kicsit zárkózni az élmezőnyhöz” – hangsúlyozta.

A finndingisekre vasárnap még két futam vár, majd kedden következik a legjobb tíz számára az éremverseny az Enosima Jachtkikötőben.

Kapcsolódó témák: #Magyarock | #Tokió2020 | #vitorlázás |