Tokió2020

A Kozák, Bodonyi és a Csipes, Medveczky duó is győzelemmel kezdett

Fotó: Győr+ archív
Győr+
2021.08.02. 04:43

A Kozák Danuta, Bodonyi Dóra és a Csipes Tamara, Medveczky Erika kajak kettes is bejutott a középfutamba 500 méteren a tokiói olimpia kajak-kenu versenyén.

Nyitóképünkön: Csipes Tamara egy korábbi versenyen.

 Az ötszörös ötkarikás bajnok Kozák mindhárom 500-as számban címvédőként szerepel a japán fővárosban, öt éve, Rióban Szabó Gabriellával nyert aranyérmet párosban. A szolnoki Bodonyival tavasszal ült össze és egy Európa-bajnoki címmel mutatkozott be. A hétfői előfutamban esélyeshez méltóan debütáltak az előfutamban, a győzelmüket senki és semmi nem veszélyeztette.

 “Nekem kemény a víz, nehezebb áthúzni rajta a lapátot és egy kicsi szembeszél is fújt. Tipikus első pálya volt, készülünk a holnapi napra, ami már jóval keményebb lesz” – nyilatkozott Kozák Danuta. – “Ilyen melegben nehéz, hogy van egy plusz kör, és nem lehet egyből a döntőbe jutni, de most ezt kell megoldani.”

Bodonyi Dóra társával ellentétben azt mondta, neki kifejezetten könnyűnek tűnt az evezés, ő nem érezte “keménynek” a vizet.

“Jól van terminátor, jó helyen ülsz” – tette hozzá ehhez nevetve a vezérevezős Kozák.

Velük ellentétben a szám másik magyar indulója, a Csipes, Medveczky duó már évek óta együtt evez, és szintén a favoritok közé tartozik Tokióban. A rutinos honvédos duó első pályáján a fehéroroszok párosával, Hudzenkával és Litvincsukkal harcolt, s végül Kozákékhoz hasonlóan elsőként haladt át a célvonalon.

Azt beszéltük meg, hogy csak magunkra figyelünk, nem fogunk kizökkeni a saját ritmusunkból, megpróbáljuk megvalósítani azt, amit elterveztünk. Ez sikerült” – értékelt a nyolcszoros világbajnok Medveczky Erika, aki 33 évesen először indulhat olimpián.

A Rióban négyesben aranyérmes Csipes azt mondta, hogy a keddi nappal kapcsolatban nem helyezésben gondolkodnak, szeretnék a maximumot nyújtani.

“Természetesen mindenki nyerni akar, így mi is, de ha úgy szállunk majd ki a vízből, hogy kihajtottuk magunkat, akkor már elégedettek leszünk” – fogalmazott.  

A futamokból az első két helyezett jutott tovább a középfutamba, amelyre a döntőhöz hasonlóan kedden kerül sor.

Kapcsolódó témák: #kajak-kenu | #Magyarock | #olimpia | #Tokió2020 |