Tokió2020

A hegyikerékpáros Parti 32. lett, Pidcocké az arany

Illusztráció: media.tokyo2020.org
MTI
2021.07.26. 15:56

A negyedik olimpiáján szereplő Parti András a 32. helyen fejezte be a tokiói játékok hegyikerékpáros versenyét, melyben a brit szupertehetség Thomas Pidcock diadalmaskodott.

A 14-szeres magyar bajnok Parti András a 2008-as pekingi olimpián 23., öt éve Rióban 24. lett, míg a 2012-es londoni játékokon bukott és nem ért célba. Az utazás előtt az MTI-nek azt mondta: ezúttal az első húszba kerülésnek nagyon örülne, azzal már boldog lenne.

A 3,85 kilométer hosszú, mintegy 150 méternyi szintkülönbséget tartalmazó körpályát hétszer kellett teljesítenie a 38 versenyzőnek. A 38 éves Parti a mezőny hátuljában kezdte meg a 28,25 kilométeres távot.

Az előzetesen a nagy esélyesek közé sorolt Mathieu van der Poel az első körben bukott egy köves részről ugratás közben. A holland kerékpáros szakaszt nyert a Tour de France-on, és hat napon keresztül viselte az összetettben élen állónak kijáró sárga trikót, ám ennek elvesztése után feladta a francia országúti körversenyt és a számára az év fő eseményének számító olimpiai hegyikerékpáros versenyre koncentrált. Az elesés után hosszan ült a földön, majd egyperces hátránnyal vágott neki az élcsoport üldözésének, ám egy óra elteltével feladta a viadalt.

A negyedik kör elején Thomas Pidcock indult meg a négyfős élbolyból, egyedül a világkupában élen álló svájci Mathias Flückiger tudta tartani vele a lépést, ám két körrel a cél előtt egy apró hiba miatt lemaradt. Így Pidcock végül rendkívül magabiztos előnnyel ért be elsőként, még arra is volt ideje, hogy a célegyenesben egy brit zászlóval ünnepeljen. A 22. születésnapját pénteken ünneplő Pidcock a legfiatalabb aranyérmes lett hegyikerékpárban, a szakág első brit érmét szerezte, egyúttal a második olimpiai bajnoki címet nyerte az Ineos Grenadiersnek, miután csapattársa, az ecuadori Richard Carapaz diadalmaskodott szombaton az országúti kerékpáros mezőnyversenyben.

Másodikként Flückiger ért célba. A harmadik helyről a másfél körrel a cél előtt jó támadást indító cseh Ondrej Cink defekt miatt maradt le, így a bronzot a hajrában támadó spanyol David Valero Serrano szerezte meg a riói bajnok svájci Nino Schurter előtt.

Parti András 10:19 perc hátránnyal a 32. pozícióban zárta élete negyedik olimpiáját.

“Kemény menet volt ez a bányában” értékelt Parti, aki elárulta: az utolsó olimpiáján kicsit izgult. – “Az elején rosszul kezdtem, hibáztam is rögtön kettőt, így leszakadtam a mezőnyről, nem is esett jól egyedül a pofaszél.”

Felidézte: körről körre kezdett feljönni, néhány riválist utol is ért, ám mind a pálya, mind a körülmények rendkívül nehézzé tették a viadalt.

“A fiatalok ráadásul elképesztően erősek, nekem 38 évesen igencsak fel kell kötnöm a gatyát” – fűzte hozzá.

Kedden a 19 esztendős, három szakágban is jeleskedő Vas Kata Blanka teker majd a női terepversenyben.

Eredmény:
férfi hegyikerékpár,
olimpiai bajnok: Thomas Pidcock (Nagy-Britannia) 1:25:14 óra
2. Mathias Flückiger (Svájc) 20 másodperc hátrány
3. David Valero Serrano (Spanyolország) 34 mp h.
…32. Parti András 10:19 p h.
Kapcsolódó témák: #hegyikerékpár | #Magyarock | #Tokió2020 |