Gasztro

Undorító ételeket mutatnak be egy múzeumban

Fotó: Disgusting Food Museum
MTI
2021.06.28. 18:12

A világ legundorítóbb ételeit mutatja be egy berlini múzeum: a "különlegességek" között van békából készült smoothie, rántott tehéntőgy és egy német specialitás, az atkák emésztőnedveivel érlelt úgynevezett atkasajt.

A Disgusting Food Museum (Undorító Ételek Múzeuma) – amely Malmö után nyitott meg Berlinben is – nem országok szerint csoportosítja a furcsa fogásokat, hanem élelmiszercsoportok szerint. Így több fogásból álló menüként is megélhető a kiállítás – mondta Martin Völker igazgató.

A menü az italokkal indul: ide tartozik a hódpézsmával, azaz a hód végbele és ivarnyílása között elhelyezkedő mirigyek által kiválasztott anyaggal ízesített ital, vagy a strucctojással készített likőr

A múzeumban nem csak távoli országok ételeit mutatják be, mivel nem akartak “gyarmatosító” szemmel nézni ezekre az országokra. “Ezért megpróbáltunk minden fogáshoz hasonló párt találni Németországból” – mondta Völker. Így kapott helyet a visszataszító ételek sorában a libamáj is.

“Olyan dolgoktól undorodunk, amelyek túl idegenek számunkra, vagy éppen túl közel vannak. Itt nem ennénk kutyát, mert túl közel állnak hozzánk. Ezzel szemben Indiában elképzelhetetlen, hogy megegyék a szent tehenet” – mondta Bastienne Neumann táplálkozáskutató.

Völker elmondta, hogy a kiállítással nemcsak a figyelmet akarják felhívni ezekre az ételekre, a tárlat a felvilágosítást is szolgálja a fenntarthatóság és az állatok jólléte szempontjából. Kiemelte: a kiállítás miatt egy állatot sem öltek meg szükségtelenül.

A látogatók a kiállításon közelről megtekinthetik az ételeket, megszagolhatják és le is fotózhatják őket.

Kapcsolódó témák: #külföld | #színes |