Az Elektromos Járművek Világnapja alapítói, az ABB és a Green.TV “EVmoji”, azaz elektromosjármű-emoji megalkotására szóló pályázatot hirdet többek között a magyarországi 16 évesek, vagy annál fiatalabbak számára. A nyertes alkotást benyújtják majd az Unicode konzorciumhoz, amelynek feladata a hivatalos emojik véglegesítése és elkészítése.
Tekintve, hogy a következő néhány évben várhatóan növekedni fog az elektromos személyautók értékesítése, és az előrejelzések szerint számuk a 2020-ban regisztrált 3,1 millióról 2025-re 14 millióra emelkedik, az Elektromos Járművek Világnapja stábja azzal a felhívással fordul a fiatalokhoz számos országban, köztük Magyarországon is, hogy alkossanak az izgalmas, fenntartható mobilitási jövőt hirdető e-jármű-emojit.
Mivel hivatalos, elektromos járműveket jelképező emoji jelenleg még nincs, ezért az ABB és a Green.TV azzal a pályázati felhívással fordul az elektromos járművek vezetőinek következő generációjához, hogy tervezzék meg a pályázatot kiírók által EVmoji-nak nevezett piktogramot, azaz a világ első elektromosjármű-emoji ikont.
Az elektromosjármű-emoji megtervezését célzó pályázaton minden ország fiataljai részt vehetnek. A pályázaton a 6 és 16 év közötti fiatalok alkotásait várják. Az elektromos járművet jelképező emoji rajzokat augusztus 20-ig nyilvánosan kell posztolni az alkotó saját vagy a szülő Facebook-, Instagram-, LinkedIn- vagy Twitter-oldaláról és alkalmazni ezt a hashtag-et: #EVmoji.