Az Időkép előrejelzése szerint pénteken kezdetben kisebb eső, zápor fordulhat elő, majd felszakadozik a felhőzet, napos-gomolyfelhős idő várható.
Délután elszórtan újra kialakulhatnak záporok, zivatarok. Erős, zivatarok környezetében viharos lesz az északnyugati szél. Kora reggel 13, délután 21 fok körül alakul a hőmérséklet.
Szombaton helyenként párás, főként északkeleten ködös lehet a reggel, majd napközben országszerte sok napsütés várható. A gomolyokból legfeljebb az északkeleti határ közelében fordulhat elő futó zápor, esetleg zivatar. Napközben több helyen megélénkül a nyugati, délnyugati szél. Kora reggel 10-17, délután 26-32 fokot mérhetünk.
Vasárnap már 29 és 35 fok között alakulnak a maximumok. Továbbra is a napsütés lesz túlsúlyban, egy-egy zápor, zivatar legfeljebb az Alpokaljára sodródhat be Ausztria felől. A légmozgás nem lesz jelentős.
Forrás: Időkép