Nyáron sincs megállás! A tanév befejeztével, a legforróbb júniusi hétvégén elrajtolt a Győri Filharmonikus Zenekar nyári Kékfrankos koncertsorozata. A Fertőrákosi Kőfejtő és Barlangszínház különleges atmoszférájával, kiváló akusztikájával és páratlan természeti környezetével évről évre vonzza a kulturális élmények kedvelőit.
A győri együttes nyári programját idén is a műfaji sokszínűség jellemzi. A koncertsorozat június 20-án egy hamisítatlan nyáresti operettgálával vette kezdetét, Lehár Ferenc, Kálmán Imre, Fényes Szabolcs és Ábrahám Pál halhatatlan dallamai csendültek fel a Kossuth-díjas primadonna, Fischl Mónika és művészbarátai előadásában, Silló István vezényletével.
A magyar operettgálát követően július 4-én crossover est várja a közönséget. A Győri Filharmonikus Zenekar ezúttal a népszerű Swing à la Django formációval lép színpadra, közös produkciójukban jazz és a virtuóz hangszeres játék egészen új dimenzióban mutatkozik meg.
„Nagyon szeretjük ötvözni a különböző zenei világokat. Minél több hangszer és hangszercsalád szólal meg a szólista mögött, annál gazdagabb lesz az összhatás” – fogalmazott Lombos Pál, az együttes nagybőgőse. A repertoárban az amerikai sztenderdek mellett klasszikus művek átdolgozásai is helyet kapnak, Mester Dávid vezényletével.
Az izgalmas együttműködésre a különleges helyszín teszi fel a koronát. Lombos Pál szerint a barlangszínház akusztikája egy bazilikáéhoz hasonlítható: a tér sajátos hangzása egyedülálló atmoszférát teremt, amely felejthetetlen élményt nyújt előadóknak és közönségnek egyaránt.
A Kékfrankos koncertsorozat szeptember 5-én 20 órakor egy különleges, szcenírozott produkcióval zárul. A Mester és Marica nem csupán koncert, hanem zenével átszőtt történetmesélés: Kálmán Imre alakja megelevenedik a színpadon, és saját életútján keresztül vezeti végig a nézőket a Marica grófnő megszületésének történetén. Az örökzöld operettrészleteket Lukács Anita, Boncsér Gergely, Szendy Szilvi és Peller Károly tolmácsolásában hallhatja a közönség, Silló István vezényletével. A zenés este így egyszerre kínál színházi élményt és koncertet, méltó lezárásaként a nyári koncertsorozatnak.
További információkért IDE KATTINTSANAK!