Nyár és ősz osztozkodik a hétvégén

Győr+ Illusztráció: Depositphotos
2023.10.13. 06:39

Nagyon nem akar idén búcsút venni a nyár, pedig már a második őszi hónap felénél tartunk. Jöttek-mentek a hidegfrontok, mégis megint szépen kúszik vissza a meleg, olyannyira, hogy pénteken és szombaton nagyon közel leszünk a 30 fokhoz.

Az őszi hangulatot a sárguló természet, a hűvösebb párás, ködös reggelek adják, a délutáni napos, meleg idő viszont a nyarat idézi. Vasárnapig egyre melegebb idő jön. Péntek reggel keleten előfordul kevés eső, később szakadozik a felhőzet. Délen és nyugaton több helyen elérjük a 28 fokot. Szombaton szinte zavartalan lesz a napsütés, és sokfelé élvezhetjük a nyárias meleget, egyedül a szeles idő ronthat kissé a hőérzeten. Érdemes kihasználni, ha nem is strandolással, egy kirándulással, túrzással, sétával a szabadban tölteni a szép időt. Vasárnap erős fordulat jön, a hosszútávú előrejelzést tekintve ezúttal tartósnak mondható lehűléssel.

A front átvonulását sokfelé kísérheti eső, zápor, valamint északnyugatira fordul és nagy területen megerősödik a szél. A szombatihoz képest jelentősen visszaesik a hőmérséklet, délután is csak 10-19 fok várható. Délkeleten mérhetjük a magasabb, a Dunántúlon az alacsonyabb értékeket.

A front hétfőre elvonul, mögötte kisüt a Nap, ennek ellenére mindössze 11 és 16 fok között alakul majd a csúcshőmérséklet. Hajnalban a derült, szélcsendes északi völgyekben ismét megjelenhetnek a fagyok.

Úgy tűnik, ezúttal véglegesen beköszönt az ősz, a nyári meleg már nem tér vissza. A fűtésre így most már mindenhol szükség lesz.

Forrás: Időkép
Illusztráció: Depositphotos

Kapcsolódó témák: #hidegfront | #időjárás | #lehűlés | #ősz | #szél |